„Szemét-szerződések” az elfelejtett generációnak
A mintát átvették Barcelonában, Sevillában és több más nagyvárosban is. Madridban a szimpatizánsok kávét és reggelit hoznak a tüntetőknek, akik rendszeresen takarítanak maguk után. Már választottak szóvivőt is, és nem csak munkahelyet, tisztességes megélhetést, a bankok befolyásának csökkentését, a korrupt politikusok felelősségre vonását, hanem már a politikai rendszer átalakítását is követelik.
– A fi atalok kezdetben a hagyományos baloldali követeléseket hangoztatták, de erre gyorsan ráépült egy másikmozgalom, amely valódi politikai reformokat sürget: ehhez csatlakoztak aztán az idősebbek, a munkavállalók, sőt,még a nyugdíjasok is. Ettől lett valóban egyedi tiltakozó mozgalom – magyarázza David Bach. A madridi IE Business School dékánja emlékeztet rá: a stabilitás biztosítása érdekében a spanyol rendszerváltáskor olyan politikai rendszert építettek, amely az erős politikai pártokat preferálta. Ezzel párhuzamosan decentralizálták az országot, megjelent számos regionális, nacionalista párt. Mára azonban elérkeztek oda, hogy szinte mindent a pártpolitika ural. –A rendszer a pártokért van és nem a választókért – magyarázza.
Bach példákat is említ: a spanyol választásokon kizárólag pártlistára lehet szavazni, nincsenek egyéni szavazókörzetek. Nem csoda, ha a szavazók úgy érzik, nagyon kevés befolyásuk van arra, végül kik kerülnek be a parlamentbe. A legutóbbi önkormányzati választáson a konzervatív Néppárt valenciai listáján például számos olyan politikus szerepelt, aki ellen korrupció gyanúja miatt nyomoznak. Ezzel azt üzenik: csak pártot válassz, embert majd mi rakunk a megfelelő helyre.
A másik probléma – épp a diktatúra öröksége miatt –, hogy a spanyol régiók erősen túlreprezentáltak a parlamentben (számukra alacsonyabb a bejutási küszöb). A két nagy párt, a szocialisták és a konzervatívok csaknem mindig az ő támogatásukra szorulnak. Ennek eredményeképp az országos érdekek gyakran háttérbe szorulnak a regionális érdekérvényesítés mögött. A választók ezt is érzik, ám ezen a történelmi érzékenységek miatt nagyon nehéz változtatni. Abban azonban mindenki egyetért: Spanyolország megérett a politikai reformokra.
Ám az „arab tavasz” emlegetése valószínűleg korai volt. – Ez a mozgalom túl sokszínű, és sajnos már érezhetően veszített lendületéből, lassan talán fel is adják a Puerta del Solt –mondja David Bach. Azt azonban egyenesen megdöbbentőnek tartja, hogy Spanyolországban egyik nagy párt sem ismerte fel, vagy szánta rá magát, hogy tegyen valamit a fiatalok érdekében. A probléma évek óta ismert, a válság hatására pedig csak súlyosbodott. A fi atalok körében a munkanélküliség eléri a 40 százalékot. Különleges helyzetben vannak azok, akik dolgozhatnak, de ők is határozott, rövid idejű szerződéseket kapnak. Jó esetben keresnek havi ezer eurót. Errefelé sokatmondó neve van az ilyen foglalkoztatásnak: contratos de basuraként, „szemét-szerződésekként” emlegetik. Ám a konzervatív Néppárt számára a fiatalok nem tartoznak a hagyományos szavazók közé, így nemigen foglalkoznak velük, amúgy is a jobb anyagi helyzetű rétegeket képviselik. A szocialisták pedig azért zárkóztak el tőlük, mert nekik a szakszervezetek a hagyományos támogatóik, akik elleneznek minden változást a rendkívül merev munkaerőpiacon. Csak azokat védik, akik „belül” vannak, akiknek már van munkájuk, hiszen ők a szakszervezeti tagok, az állástalanokkal nemigen törődnek. Így aztán nem csoda, ha a fiatalok úgy érezték: senki sem hallgatja meg őket, mintha az országon és a rendszeren kívül rekedtek volna.
David Bach optimistább viszont Spanyolország gazdasági kilátásaival kapcsolatban. Igaz, sok minden múlik azon, hogy a görög mentőcsomag működik-e: ha igen, akkor visszaáll a befektetők bizalma az Európai Unióba, mint válságkezelő intézménybe. Ha azonban nem, akkor ismét indulhat a dominó, még ha ezt a spanyol adatok nem is indokolják. A spanyol takarékbankokat épp tőkésítik fel, az államadósság még mindig 60 százalék alatti, a probléma inkább a költségvetési deficit és összességében a pénzügyi rendszer. A Zapatero-kormány ki fogja tölteni a mandátumát, és az elkövetkező tíz hónap alatt fontos reformokat léptet életbe: a szocialista kormányfő ugyanis megértette, hogy ez az egyetlen esélye arra, hogy ne veszítsenek katasztrofálisan márciusban, és a Néppárt ne kapjon abszolút többséget. A reformokkal kapcsolatban számíthat a társadalom jóindulatára: a spanyolok többsége ugyanis változásokat szeretne.
Épp mint a „felháborodottak” a téren.
