Jelentősen apadt a turisták száma

Amennyire tapasztaltam, Szíria nagy részén az élet normálisan zajlik. A fővárosban, Damaszkuszban tele vannak a boltok, az árak nem emelkedtek, a dízelolajét a kormány most jelentősen csökkentette. Az viszont egyértelműen látszik, hogy minimálisra apadt a nyugati turisták száma.

Ezt a negatív trendet a szíriai gazdaság éppúgy megérzi, mint azok a vidéki kisemberek, akiknek a megélhetése az idegenforgalomhoz kötődött – nyilatkozta lapunknak Major Balázs régész. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékének adjunktusa vezeti azt a magyar–szí riai régészetimissziót, amely 2007 óta a johannita lovagok által a XII–XIII. században épített margati várat tárja fel. Elmondása szerint a belpolitikai események nem hátráltatják az ásatásokat. Nyáron folytatni akarják a munkálatokat, terveik között szerepel a szenzációszámba menő freskók feltárása.

Az egész áprilisban és május végén is Szíriában tartózkodó régész nem járt a lázongások által leginkább érintett déli régiókban, mozgása a tengerpartra és a fővárosra korlátozódott. A rendkívüli helyzetből leginkább azt lehetett érzékelni, hogy a Margat közelében lévő Bániászban és a város környékén is megjelentek időszakosan utcai ellenőrzőpontok. Major Balázs szerint a média által közvetített kép sokszor félrevezető, mert annak alapján úgy tűnik, mintha az egész ország lángtengerben úszna. A helyzet természetesen nagyon összetett, ahogy a megmozdulások résztvevőinek követelései is, vagy az, hogy egy tüntetésen ki lőtt először: a karhatalom, vagy a többségében békés tüntetők közé beférkőzött fegyveresek? – mutatott rá. A történet többszereplős és többféle nézőpont létezik, személyes tapasztalatom szerint a szíriaiak abszolút többsége ismét rendezett és békés állapotokat akar az ország egész területén – tette hozzá végül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.