Mladics Hágába ért

Belgrád nem kockáztatott: néhány órával azután, hogy a belgrádi bíróság elutasította Ratko Mladics fellebbezését, útnak indította Hágába a Nemzetközi Törvényszék (ICTY) által 1995 óta körözött, háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb hadseregparancsnokot. A fegyveres rendőrök által ellenőrzött útvonalon haladó konvoj már a repülőtérre ért, amikor Sznezsana Malovics igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón jelentette be a nyolcezer bosnyák férfi és fiú életét követelő srebrenicai mészárlás, valamint a 43 hónapon át tartó szarajevói ostrom megszervezésével vádolt extábornok kiadatását.

– A döntés ellen Mladics sem belföldi, sem nemzetközi szinten nem fellebbezhet – mondta lapunknak Valki László. A nemzetközi jogász hangsúlyozta: Belgrád az ICTY-t létrehozó ENSZ Biztonsági Tanácsa nemzetközi jogilag kötelező döntésének megfelelően járt el.

Hágában a gyanúsított az ICTY fogdájába kerül, majd az orvosi vizsgálatok után néhány nap múlva egy meghallgatáson ismertetik vele a vádirat rövid változatát. – Ezután egy egyszerű kérdést tesznek fel neki: bűnös vagy nem bűnös. Nyilván nemmel válaszol. Ezután részletesebben ismertetik vele a vádiratot, majd megindul a per tanúk és bizonyítékok felvonultatásával – vázolta a várható forgatókönyvet Valki, hangsúlyozva, hogy a bűnöket az ügyészségnek kell bizonyítania.

– E perrel párhuzamosan vagy utána Belgrád nem indíthat eljárást ugyanezekben a vádpontokban Mladics ellen – jelentette ki a szakember, hozzátéve, hogy erre hivatkozva nem kérhetné azt sem, hogy az ICTY által kiszabott büntetést az extábornok Szerbiában töltse le. Erre Hágában jelölnek ki egy országot azok közül, amelyek vállaltak ilyen együttműködést.

Az ICTY mandátuma jelenleg 2014-ig érvényes, ezt az ENSZ BT már kétszer meghosszabbította. – Minden bizonnyal megteszik harmadszorra is, ha addig nem tudják lezárni az összes ügyet – mondta Valki. Szerinte nem kizárt, hogy a bíróságot az ENSZ BT fenntartja akkor is, ha Karadzsics és Mladics ügye is lezárul, de még továbbra is szökésben lenne a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó utolsó keresett szerb háborús bűnös, Goran Hadzsics. – Ez azonban nem nemzetközi jogi, hanem politikai döntés kérdése –jelentette ki a nemzetközi jogász, hozzátéve, hogy születhet olyan megállapodás is, hogy Hadzsics esetében már Szerbia járjon el, ahogyan tette olyan szerb háborús bűnösök esetében, akik ellen az ICTY nem adott ki körözést. A kiadatásról hozott gyors döntéssel a kormány okafogyottá tette a szerb radikálisok újabb tiltakozó tüntetéseit. Ilyenek voltak már az elfogása napján Újvidéken és vasárnap Belgrádban. Itt az ellenzéki Szerb Radikális Párt (SRS) szervezett rendőrökkel való összetűzésbe torkolló tüntetést.

Mladics kedd reggel rendőri kísérettel elmehetett lánya sírjához. Ana Mladics 1994-ben lett öngyilkos, egyes vélemények szerint az apja boszniai szerepvállalása miatt kialakult depresszió következtében. Mladics szerint azonban ellenfelei végeztek lányával. A tábornokot hétfőn felesége, fia és két unokája is meglátogatta.

Kedden tízezren gyűltek össze a Bosznia-Hercegovina részét képező Boszniai Szerb Köztársaság fővárosában is, tiltakozva Mladics kiadatása ellen. A Banja-Lukában tartott tüntetést szervező szerb háborús veteránok szervezete szerint a 69 éves tábornok nem háborús bűnös, hanem szerb nemzeti hős.

Magyar tagja is van a törvényszéknek

A Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett háborús bűnökkel foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) 1993-ban jött létre. A BT öt állandó tagja – így a Milosevics Szerbiájával óvatosabban bánó Oroszország is – megszavazta azt, a tíz nem állandó taggal együtt (ekkor Magyarország is köztük volt). Az bíróság 16 állandó és 12 eseti, egy-egy ügyre kinevezett bírája van. Utóbbiak között van az ICTY egyetlen magyar tagja, Prandler Árpád is. A 81 éves bíró „Jadranko Prlic és társai” ügyében illetékes.

Prlic a boszniai horvát hadsereg magas rangú tisztje volt, akit muszlimokkal szemben, 1992–1993-ban elkövetett bűnökkel vádolnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.