Rendszerhibák halálos betegekkel

Visszakozásra kényszerül a svéd konzervatív kormány több olyan területen, ahol a Fideszhez hasonló reformokat tervezett. A beharangozott szigorításokról néhány év alatt kiderült, hogy a gyakorlatban fabatkát sem érnek.

A svédek kisebb morgolódással azt még tudomásul vették, hogy a nyugdíjkasszák veszteségei miatt a kisnyugdíjasok járandóságát havi 100–200 koronával (átszámítva 3–6 ezer forinttal), a többiekét 300–600 koronával megkurtították. Azt már hatalmas vihar követte, amikor a betegekkel kezdtek „packázni.”

A Fredrik Reinfedt által vezetett kabinet másfél évvel ezelőtt úgy vélte, hogy a rokkantnyugdíjasoknak „bizonyos százaléka nem más, mint rejtett munkanélküli.” Ám a véglegesen leszázalékoltakhoz az alkotmány tiltó rendelkezései miatt nem tudtak hozzányúlni, ezért azon kétszázezer ember felé fordult a figyelmük, akiknek ellátásukhoz minden évben felülvizsgálatra kell jelentkezniük. Mindenkit „átvilágítottak”, és egy szigorú mérce alapján új határozatokat hoztak. Az eredmény: több mint százhúszezer beteg embert irányítottak vissza a munka világába. Pontosabban csak a munkaközvetítőhöz vagy munkakereső tanfolyamokra. Nyugdíjukat elvették és csak a jóval alacsonyabb összegű „munkaintegrációs-támogatást” kaphatták meg. Egy éves erőlködés után hideg zuhanyként hatott a hír, hogy a százhúszezer emberből mindössze kétezren szereztek teljesmunkaidős állást. Akadtak vadabb esetek is. A betegbiztosító hivatalnokai, hogy az elvárásoknak megfeleljenek súlyos – néha halálos – betegeket is kilöktek a rendszerből, például egy végső stádiumban levő rákos, és egy súlyos skizofréniás beteget is, amiből komoly botrány kerekedett. A jobboldali kormány most bejelentette: a rendeletet „felülvizsgálják,” mert nem felelt meg a várakozásnak.

Hasonlóan járt a kormány a munkanélkülieket érintő „háromfázisú tervvel” is. Ennek utolsó szakasza értelmében a munkaközvetítő által a kiszemelt cégnél gyakorlat címén lényegében ingyen dolgoztatták volna az embereket. A felháborodás óriási volt.

A svéd kormány szerint a 9,4 millió lakosú észak-európai országban rengeteg a betöltetlen állás, ezért sorra visszavonja a munkakeresőket megillető különféle támogatásokat. Ezek azonban jobbára csak „elvi munkahelyek”, amelyeket ugyan meghirdetnek, de már többségükre megvan a cégek jelöltje…

Az immár második ciklusában regnáló svéd polgári koalíció népszerűsége, a gazdasági válságból való sikeres kilábalás következtében még mindig magas. Ám a felmérések szerint hat év után először most megelőzték őket a szociáldemokraták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.