Búcsú a nejlonszatyortól?
Mielőtt bárki legyintene: az átlag EU-állampolgár évente ötszáz nejlonszatyrot elhasznál. Vagy ha ez nem lenne elég szemléletes: az unióban évente gyártott műanyag zacskók súlya megfelel kétmillió személyautó tömegének.
Ám a drákói szigor előtt egyelőre véleményeket gyűjtenek. A brüsszeli törvénygyár, az Európai Bizottság beindította az ilyenkor szokásos „nyilvános konzultációt” – és a bizottság honlapján mindenki megüzenheti, milyen szabályozást tartana üdvözítőnek.
„Ötven évvel ezelőtt még nem is hallottunk az egyszer használatos nejlonzacskóról, amelyet most pár percig használunk csupán, de több évtizeden át szennyezzük vele a környezetet” –adta meg az alaphangot Janez Potocnik környezetvédelmi EU-biztos. És valóban, mivel az ilyen szatyrok élettartama igen hosszú, szakértők szerint csak a Földközi-tengerben 250 milliárd műanyagrészecske úszkál: ezek a tengeri élőlények fulladását okozhatják. Az apró részecskékre bomló műanyag a termőföldeket és a vizeket is erősen szennyezi.
S hogy mi a megoldás? Többféle módszerrel is próbálkoztak már az EU-tagállamok, ezekből kellene most uniós szabályozást „összegyúrni”.Megadóztatják és így próbálják fokozatosan kiszorítani az eldobható zacskókat a belgák, a dánok vagy az írek. A kiskereskedelmi ágazattal kötött megállapodásokban bíznak Nagy-Britanniában, míg Olaszországban kevésbé voltak türelmesek, és bizonyos zacskótípusokat betiltottak.
Senki lelkiismeretét ne nyugtassa meg, ha ezt olvassa a szatyron: biológiai úton lebomló. A csomagolásról szóló EU-irányelv nem tesz ugyanis egyértelmű különbséget a környezetben természetes úton, illetve a csak ipari komposztálólétesítményekben lebomló termékek között. Így sokan olyan csomagolóanyagot is kihajítanak, amely a természetben sosem bomlik le – bármit is mond a nyilvános konzultáció, ezen változtatni kell.
Könnyen lebomlik az adóteher
A szatyrok és egyéb fóliazsákok elleni harc leginkább a látszatmegoldások kedvelőit köti le. Ezek a csomagolóanyagok akkor okoznak gondot, ha hulladékká válva kikerülnek a környezetbe (elsősorban azzal, hogy az élővilágot veszélyeztetik, illetve „esztétikai” környezetszennyezést okoznak). A magyar „szatyorkultusz” ismeretében nálunk ez kevéssé reális veszély: a reklámtáskák többszörös újrafelhasználása garantált. Ráadásul viszonylag gyorsan lebomló és könnyen hasznosítható vagy újrafeldolgozható műanyaghulladékról, többnyire polietilénről van szó – szemben például a cukros, chipses és egyéb tasakokkal, amelyekre viszont semmilyen korlátozás nem vonatkozik (pedig ezek még jobban szennyezik a környezetet). A reklámszatyrok kiszorításáért indított küzdelem hasznos és káros mellékhatásokat egyaránt produkál.
Az előbbiek sorába tartoznak azok a szatyorkampányok, amelyek arra igyekeznek rávenni a vevőket, hogy használjanak strapabíró, többször bevethető, lehetőleg textilből készült bevásárlótáskákat, és ne induljanak el a boltba szatyor nélkül. A „biológiailag lebomló” szatyrok erőltetése azonban a másik – káros – kategóriába sorolandó, és egyelőre kevés környezeti hasznot hozott. A Hulladék Munkaszövetség (Humusz) saját kutatása szerint a lebomlónak hirdetett szatyrok valóban darabokra hullanak egy idő múlva, ám ez csak a használhatóságukat csökkenti, a környezeti hatásukat nem befolyásolja.
Magyarországon alig van forgalomban növényi alapanyagból készült, valóban könnyen lebomló fólia. Amit a köznyelvben és a reklámkommunikációban ügyesen lebomlónak neveznek, az – a Humusz szerint – valójában nem a környezeti terheket, hanem csupán a kereskedelmi cégek adóterheit mérsékli: az ilyen szatyrok után kevesebb termékdíjat kell fizetni. (Hargitai Miklós)
