Mladics: kiadatáshoz egészséges

Felújították Ratko Mladics kihallgatását, amely a háborús bűnökkel vádolt 69 éves egykori tábornok gyenge egészségi állapota miatt szakadt félbe csütörtökön, elfogásának napján. Belgrád eltökélt abban, hogy mielőbb kiadja őt a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (ICTY), amely a nyolcezer férfi és fiú halálát követelő srebrenicai mészárlásért, valamint Szarajevó 43 hónapos ostromának megszervezéséért kívánja bíróság elé állítani a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnokát.

A belgrádi törvényszéken pénteken jelezték: hivatalosan is azonosították Mladicsot, így a kiadatási eljárás megkezdődhet – közölte a B-92 belgrádi rádió. Ez ellen Mladics három napon belül fellebbezhet, a bíróság újabb három nap múlva dönt. Úgy tűnik, a tábornok kiadatása egy hét alatt lebonyolódhat.

Mladics hívei elfogásának helyszínén, a vajdasági Lázárföldjén (Lazarovo), Újvidéken és Belgrádban is tüntettek. A fővárosban gyülekezési tilalmat rendeltek el, a rendőrség harmincöt rendbontót őrizetbe vett. Újvidéken két tüntető megsérült a rendőrséggel folytatott összecsapásban, amikor az ötszáz fős tömeg a városi televízió székházához indult. A parlament második legnagyobb frakcióját adó Szerb Radikális Párt (SRS) vasárnapra tiltakozó demonstrációt jelentett be Belgrádban.

A párt szerint Borisz Tadics államfő feladta az ország nemzeti érdekeit a „hős katona” letartóztatásával. A tüntetés fokmérője lehet annak, menynyire erős a támogatottsága a három éve a szavazatok 29 százalékát besöprő pártnak, amelynek akkori vezetője, Tomiszlav Nikolics – miután Vojiszlav Seselj pártvezér szintén Hágában várja ítéletét – a 2008-as elnökválasztáson 48 százalékot szerzett a győztes Tadiccsal szemben. [Nikolics azóta kivált a nacionalista pártból, és az általa létrehozott Szerb Progresszvív Pártot (SNS) vezeti.]

A jövő évi parlamenti választásokon a Tadics vezette Demokrata Párt (DS) reményei szerint már úgy indulhat, hogy az EU-tól pontos menetrendet kap az ország csatlakozását illetően. Az integráció legnagyobb akadálya eddig az volt, hogy Mladics szabadlábon volt. (Igaz, Hága még egy utolsó háborús bűnöst, Goran Hadzsicsot is várja Szerbiától.) – Ostobaság az állítás, hogy eddig is tudtuk, hol rejtőzködik Mladics – jelentette ki a CNN-nek a szerb elnök, és hozzátette: – Sokat dolgoztunk azért, hogy a letartóztatás megvalósuljon.

Eközben Mladics pénteken találkozhatott fiával és feleségével, akik állítólag tíz éve nem látták őt. (Olyannyira, hogy a közelmúltban Mladics halottá nyilvánítását is kérvényezték, amit a hatóságok elutasítottak.) Igaz, Darko Mladics a múlt héten még Lázárföldjén is járt, a rokonoknál, de nem találkozott apjával – állította az extábornok ügyvédje, aki Mladics rossz egészségi állapotára hivatkozva kérvényezni fogja védencének kórházba szállítását. – Nagyon rossz állapotban van, az egyik karja, jobb oldala részben bénult. Így nem adható ki – nyilatkozta a találkozó után az ifjabb Mladics.

A háborús bűnök felderítésében eljáró ügyészhelyettes, Bruno Vekarics elmondta: a cellában őrzött Mladicsnak biztosítják a szükséges orvosi ellátást. Az egykori hadseregparancsnokot átvizsgáló orvosbizottság jelentése szerint Mladics a kiadatáshoz megfelelő állapotban van. Pere ezután akár fél napon belül megkezdődhet, igaz, éveken át eltarthat – emlékeztetett a Reuters.Mladics életfogytiglani büntetést kaphat, amit egy, a volt Jugoszlávián kívüli, a ICTY által kijelölt országban tölthet le.

Nem csoda, ha szükség volt a DNS-vizsgálatra: Ratko Mladics 1993-ban Paléban és csütörtökön, letartóztatása napján, Belgrádban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.