A Híd kompromisszumról beszél, az MKP csalódott

Rudolf Chmel szlovák miniszterelnök-helyettes a kisebbségi nyelvtörvény módosítását követően fáradtan nyilatkozott.

– Ismét beigazolódott, hogy a Híd párt két pillére, az együttműködés és amegértés elve életképes, habár a politikában gyakran kompromisszumra kényszerülünk. Különösen olyan körülmények között, amikor a magát szociáldemokratának kikiáltó, Robert Fico vezette Smer is nacionalista hangoskodással akarja gyarapítani táborát... Mire kollégája, Ondrej Dostál rávágta: – …Ám nemcsak az ellenzéket, hanem a jelenlegi kormánykoalíció egy részét is ugyanez jellemzi. – Olykor ugattunk is egymásra, de csak megegyeztünk – jellemezte szókimondóan a koalíciós vitákat a legtöbbet akadékoskodó Igor Matovic.

Bugár Béla szerint mégiscsak tovább bővültek a szlovákiai magyarok és más kisebbségiek anyanyelvhasználati jogai, kétnyelvűek lesznek a különböző okiratok is.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke (képünkön) viszont csalódott: – Az eredeti elképzelés szerint az állam kötelessége lett volna szavatolni a kisebbségiek hivatali anyanyelv-használati jogát. A megnyirbált törvény azonban továbbra is az érintett polgárokra hárítja ezt a lehetőséget, holott ők nem azért keresik fel a hivatalokat, hogy nyelvi harcot folytassanak. Azt sem értem, hogy miért csak 2022-től lesz érvényes a tizenöt százalékos, kisebbségi nyelvhasználati küszöb, amikor a nemzetközi szervezetek tíz százalékot ajánlanak Szlovákiának – mutatott rá.

A parlamentben sistergő indulatos légkör a dél-szlovákiai önkormányzatokat nem fertőzte meg. – Nálunk tizenhét százaléknyi a magyar lakosok arányszáma, de ezután sem okoz gondot, ha közülük bárki az anyanyelvén kívánja az ügyeit intézni – bizonygatta Martin Alföldi, a mátyusföldi Vágsellye (Sala) polgármestere.

A csallóközi Bősön a szlovákok lélekszáma alig tíz százalék. – Alkalmazottaink olyan nyelven válaszolnak az ügyfeleknek, amilyenen ők szólalnak meg. Olykor nekünk kell biztatni a magyar polgártársainkat, hogy bátran írják a kérvényt az anyanyelvükön. Néha az a gubanc, hogy főleg a fiatalok csak a szlovák szakkifejezéseket ismerik – tájékoztat Fenes Iván polgármester. Kulcsár Ferenc neves költő szerint a tavaly elfogadott államnyelvtörvény főleg a többségi nemzet magyarfóbiáit tükrözte. A szerdán módosított kisebbségi jogi norma igyekszik némi egyensúlyt teremteni. – Valóban demokratikus és normális országban egyikre sem lenne szükség, de Szlovákiáról ezt még nem állíthatom – szögezte le Kulcsár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.