Nem adom Strasbourgot!

Eldurvult a harc, amikor Franciaország a múlt héten bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul.

A franciákat – akik foggal-körömmel ragaszkodnak az Európai Parlament Strasbourgban tartásához – látszólag a Strasbourg-ellenes EP-képviselők szervezkedése bosszantotta fel. Ám az utolsó csepp a pohárban David Cameron brit miniszterelnök nyílt (és valóban szokatlan) kiállása volt a parlament elköltöztetését sürgetők mellett.

Így aztán szokatlan lépésekre szánta el magát mindenki. A párizsi külügyminisztérium – nem éppen diplomatikus közleményben – „barátságtalan és agresszív” lépésnek minősítette a brit kormányfő levelét. Ebben Cameron és a helyettese, Nick Clegg gratuláltak a brit EP-tagoknak a strasbourgi ülésszakok számát csökkentő kampányukhoz, és ami még roszszabb: megígérték, hogy a Strasbourg kontra Brüsszel vitát szóba hozzák a legközelebbi EU-csúcson.

Márpedig ezzel Pandóra szelencéjét nyitnák ki: az Európai Parlament teljesen értelmetlen, de annál költségesebb ingázásából más tagállamoknak is elegük van már. Maguk az EP-képviselők évek óta háborognak, a miniszterelnökök viszont távol tartották magukat a kínos vitától – egészen mostanáig.

Bár a franciáknak a britek „árulása” fáj a legjobban, ezt még nem tudnák az Európai Bíróságon megtámadni. Ezért hivatalosan az Európai Parlament márciusi határozatát kifogásolják, amelyben (cselesen) lerövidítettek és összevontak két plenáris ülésszakot 2012-ben, illetve 2013-ban. Ezzel nem csökken ugyan a plenárisok száma, de eggyel kevesebbszer kell majd Strasbourgba áthurcolkodni.

Nem csináltak titkot belőle a képviselők, hogymiremegy ki a játék. A brit liberális Fiona Hall szerint a strasbourgi ülések egybeolvasztása „az első lépés ezek felszámolása felé”. Az EP brit alelnöke, EdwardMcMillan-Scott pedig azon örvendezett, hogy a brit kormány levele „nagyon hasznos támogatás” az egyetlen (brüsszeli) székhelyért folytatott harcban.

Némi vigaszt nyújthat Franciaországnak, hogy nem maradt egyedül a küzdelemben: Jean-Claude Juncker luxembourgiminiszterelnökmáris jelezte, hogy támogatja az Európai Bírósághoz benyújtott keresetet. Persze nem önzetlenül, hiszen a székhelyek egybevonása a kis hercegséget is érzékenyen érintené. Ez áll ugyanis az EU alapszerződésében: „Az Európai Parlament székhelye Strasbourg, ahol a tizenkét, havonta tartandó plenáris ülésszak zajlik. (…) Az Európai Parlament bizottságai Brüsszelben üléseznek. Az Európai Parlament főtitkársága és annak szervezeti egységei Luxembourgban maradnak.”

Nem aggódik – egyelőre – Philippe Richert önkormányzatokért felelős miniszter, az elzászi régió elnöke sem, akinek Francois Fillon francia kormányfő már megerősítette, hogy megújítják a kormány és Strasbourg hároméves szerződését. Ezzel 2008 és 2011 között 117 millió eurót (harmincmilliárd forintot) pumpáltak az „európai városba”. Hiába, az EU hatékony működése minden pénzt megér.

Irány az Európai Parlament másik épülete – egy másik országban. Az ingázás sok pénzt és időt felemészt
Irány az Európai Parlament másik épülete – egy másik országban. Az ingázás sok pénzt és időt felemészt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.