Ha az elmúlt évek legfontosabb történéseit szeretnénk számba venni, Ivo Sanader européer retorikája, a háborús bűnökkel megvádolt –hazájában nem mellesleg ma is nemzeti hősként tisztelt tábornok – Ante Gotovina 2005-ös elfogása, és Horvát ország 2008-as NATO-csatlakozása kapta a legtöbb piros pontot Brüsszel ben. Sanader, nagyjából hatévnyi kormányfőség után, jelenleg komoly korrupciós vádak miatt előzetes letartóztatásban ül, Gotovinát több mint két évtizednyi börtönbüntetésre ítélte a nemzetközi büntetőbíróság. A horvátok lelkében a katonai tömbhöz, a NATO-hoz tartozás kapott csak pipát, mert ez utóbbit a legkönnyebb értelmezni számukra: a kilencvenes évek véres háborúja után ugyanis védelmet jelent.

Ha pedig már a 13-as szám előkerült, a horvát politikusok többsége hisz az előre elrendelésben is. Ehhez komoly anyagi érdekük fűződik, hiszen Európától, vagyis az onnan hamarosan beömlő pénztől remélik a rosszul menedzselt gazdaság talpra állítását. A napi sajtóban leggyakrabban használt szó, a hazaszeretet, ugyanis ketyegő bombákat rejt el. Például: kikezdhetetlen, öntörvényű dél-dalmát önkormányzati kiskirályságokat, és tetemes adósságokat felhalmozó hajógyárakat, amelyekhez –akár fegyveres belpolitikai konfliktusok fenyegetése miatt is – eddig senki nem mert hozzányúlni. Mondhatjuk azt is, a legfontosabb döntéseket sikerrel elodázták.

Nem véletlen, hogy a társadalom többsége szkeptikus. Az Index.hr horvát internetes portál épp a napokban szavaztatta az olvasóit arról, vajon mennyire áhítják az uniós jövőt. A végeredményben több mint egy évtizede nincs változás. A válaszolók kétharmada vélte úgy ismét, hogy semmilyen körülmények között nem szeretne Európához tartozni.