Reformokat, és az USA segít!

Az elnyomás stratégiája már nem működik. Az internet, a műholdas televízió ablakot nyitott a világra. A status quo nem tartható fent.

Az elmúlt hónapokban az emberek kiálltak emberi jogaikért – mondta Barack Obama csütörtökön, a közel-keleti, észak-afrikai demokráciaköveteléseket elemezve, és átértékelve az USA diplomáciai stratégiáját is. Az amerikai elnök a washingtoni külügyminisztériumban elmondott, hetek óta nemzetközi várakozással kísért felszólalását arab, perzsa és héber nyelvű szinkrontolmácsolásban is követni lehetett, és a Közel-Keleten a nagyobb nézettségű esti műsorórákra esett.

A Fehér Ház az „arab tavasz” fejleményei nyomán látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy Obama ismét érdemben megszólaljon a tágabban vett térség ügyeiben,mint két éve, híres kai rói beszédében is tette. Obama úgy vélte: a fejlemények az amerikai diplomáciát is új kihívás elé állítják. – Ki kell állnunk kulcsfontosságú érté keink mellett. Az Egyesült Államok ellenzi az erőszak-alkalmazást és az elnyomást a térségben élőkkel szemben – mondta Obama, és ezért az első tapsot gyűjtötte be hallgatósága részéről.

Az elnök kiállt a szólásszabadság és az egyének önrendelkezési joga mellett, és reformokat sürgetett a Közel-Keleten. Sorra vette az arab tavasz során felbolydult országokat: Tunéziát, Egyiptomot, Líbiát, Szíriát, Bahreint, Jement és kitért Iránra is. –Az üzenetünk egyszerű: ha vállalják a reform jelentette kockázatokat, élvezik az Egyesült Államok teljes támogatását – mondta, hozzátéve: országa átfogó gazdasági tervet tesz az asztalra a térség érdekében.

Obama beszédének további kontextust adott Oszama bin Laden terroristavezér megölése, valamint az izraeli–palesztin békefolyamat megakadása is. – Bin Laden tömeggyilkos volt, aki elutasította a demokráciát. Arra összpontosított, hogy mit rombolhat le, nem pedig arra, mit építhet – fogalmazott Obama. A békefolyamat megrekedésének egyértelmű jele volt, hogy a múlt héten lemondott George Mitchell exszenátor, a Fehér Ház térségi megbízottja. Mitchell támogatta, hogy Obama álljon elő saját béketervvel, ám erre ezúttal nem került sor. – Izrael és Palesztina határainak az 1967-es vonalakon kell alapulnia, kölcsönösen elfogadott (terület)cserékkel – mondta mindamellett az elnök. Úgy vélte: elbuknak azok a palesztin törekvések, amelyek célja Izrael létének megkérdőjelezése. A Fatah–Hamasz összeborulás pedig jogos kérdéseket vet fel Izraelben. Ugyanakkor Obama a zsidó államot is előrelépésre sürgette a „két nép, két állam” megoldás jegyében, „állandó megszállásról” szólva.

Pakisztáni gyerekek egy Karachi környéki nyomortelepen. A felemelkedési esély olyan messze van, mint Amerika
Pakisztáni gyerekek egy Karachi környéki nyomortelepen. A felemelkedési esély olyan messze van, mint Amerika
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.