Nyíltan téma Strauss-Kahn utódlása

A mindennap feltett kérdéshez – meddig lehet a Nemzetközi Valutaalap első embere rács mögött? – az IMF háza táján egyre hangsúlyosabban hozzáteszik a másikat: meddig lehet a szervezet első embere, aki rács mögött ül?

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter nyilatkozatávalmár az Egyesült Államok (a washingtoni pénzintézet legnagyobb részvényese) is élesebben fogalmazott abban a vitában, amely Európában már Dominique Strauss-Kahn esetleges bűnösségétől függetlenül megkezdődött: szükség van-e váltásra a szervezet élén? –Nyilvánvalóan nincs abban a helyzetben, hogy irányítsa az IMF-et. Úgy vélem, fontos, hogy az IMF tanácsa formálisan is kinevezzen valakit vezérigazgatónak egy átmeneti periódusra – mondta Geithner. Egyelőre John Lipsky első vezérigazgató „tűzolt” a Nemzetközi Valutaalapnál. A 64 éves közgazdásszal két „gond” van: egyrészt technokratának, politikailag pehelysúlyúnak tartják, másfelől pedig amerikai. Így jelenleg mindkét washingtoni ikerintézmény élén amerikai áll – a Világbankot Robert Zoellick vezeti. Lipskyt még a Bush-adminisztráció nézte ki első helyettesnek az IMF-hez, az Obama-kormány pedig nem kérte fel a folytatásra. Lipsky bejelentette: az idén távozik.

Magyarország és az IMF kapcsolatai jelenleg korántsem olyan intenzívek, mint a megelőző években voltak, de ha ez még valaha is számíthat: Lipsky igen jó magyar kapcsolatokkal rendelkezik. Járatosnak mondják a washingtoni magyar társasági életben, felesége Kárász Zsuzsanna, Kárász Artúr egykori MNB-elnök, majd vezető világbankos tisztviselő lánya. A Magyarország készenléti hitelkeretéhez kapcsolódó felülvizsgálati jelentések elfogadását is többször Lipsky naptárához igazították Washingtonban.

Ugyanakkor tartós megoldásnak inkább az tűnik, hogy Strauss-Kahn utódlása Európa és a BRIC-csoport vezette feltörekvő gazdaságok között dől el. Az IMF vezetőjét hagyományosan jelölő EU is érzékeli, hogy a hét végén botrányba keveredett francia bankvezér ügye váratlan lehetőséghez juttathatja a feltörekvőket. – Tudjuk, hogy a fejlődő országok középtávon jogot formálhatnak az IMF és a Világbank vezetői posztjára – mondta Angela Merkel német kancellár, de mindjárt hozzátette: „a jelenlegi helyzetben, amikor rengeteget vitatkozunk az euróról, Európának jó jelölteket kell ajánlania”.

Az európai pénzügyminiszterek tanácskozásán szóba került francia kollégájuk, Christine Lagarde neve; ő nem kommentálta esetleges jelöltségét. Maria Fekter osztrák miniszter vetette fel a leghangsúlyosabban, hogy Strauss-Kahnnak be kellene látnia: árt az IMF-nek. Gordon Brown volt brit miniszterelnököt várhatóan saját országa sem támogatja, a korábban emlegetett olasz Mario Draghi pedig az Európai Központi Bank élére készül.

Újságírók a Rikers Island-i börtön előtt, ahol az IMF-vezért fogva tartják
Újságírók a Rikers Island-i börtön előtt, ahol az IMF-vezért fogva tartják
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.