A hispán kabinet tehetetlensége a haladó baloldal újabb kudarcaként is értelmezhető. A valószínűsíthető vereség szörnyű fájdalmas, mert sokáig úgy tetszett: a progresszív spanyol kormányfő megtalálta a módját annak, hogy karakteresen baloldali víziót valósítson meg a globalizált világban.

A spanyol kormány olyan módon formálta a társadalmat, ahogyan a haladó gondolat képviselői szerte Európában csak szeretnék. Enyhítette az abortuszhoz jutás feltételeit, megkönynyítette a válást, legalizálta az azonos neműek házasságát, bár ez idáig elfér egy liberális programban is. Kiterjesztette azonban a közegészségügyi ellátást is, kiemelt feladatként kezelte a nők helyzetének javítását. Oktatási reformot hajtott végre, amelynek keretében korlátozta a szülők iskolaválasztási szabadságát az elit iskolák kialakulásának akadályozása érdekében, továbbá eltörölte a kötelező hittanoktatást.

A társadalom nem utasította el ezt az ambiciózus projektet: a szocialisták 2004 után megnyerték a 2008-as választásokat is. Zapatero többször rögzítette hitvallását: „Nem ígérhetem, hogy minden ember sikeres lesz az életben, ám azt igen, hogy azon fogok dolgozni, mindenkinek ugyanolyan esélyei legyenek erre.” Pedro Zerolo, a baloldali párt potentátjainak egyike úgy fogalmazott: „Úgy éreztük magunkat, mintha demokratikus orgazmusunk lenne.”

A gazdaság csődje alapvetően változtatta meg azonban a közhangulatot. Ha húsz százalékon áll a munkanélküliség egy baloldali kormány irányította országban, akkor bármilyen körülmények nehezítik is munkáját, vállalnia kell a politikai felelősséget. A hispán öszszeomlás üzenete: a haladóknak ezúttal sem sikerült. (Egyelőre legalábbis nem állnak jól.) A progresszív gondolat szövetsége nem találta meg azt a politikust, aki képes újrafogalmazni a haladó alternatívát, aki a baloldali értékek új értelmezésével kínál válaszokat a XXI. század gazdasági kihívásaira. A spanyolok a lecke egyik felét kitűnően felmondták, mégis rosszul állnak. A magyar kormány ámokfutásának eredményeként azonban az is kirajzolódik, hogy milyen országot nem akar a baloldal.

Csakhogy akár itt, akár máshol a konzervatív köntösbe bújtatott, nemzeti ízű sziruppal locsolt autoriter eszme tagadása kevés a megújuláshoz. A progresszív baloldal koherens, új válaszokat kínáló program nélkül nem juthat el újra a demokratikus orgazmusig.

Pedig arra Magyarországon is egyre nagyobb igény mutatkozik.