Vámőrök vigyázzák Dánia határait

„Főleg a kelet-európai bűnözőket akarja megállítani a dán kormány a határellenőrzés felújításával”–mondja lapunknak Erik Meier Carlsen politikai elemző. Az ellenőrzés már két hét múlva elkezdődhet a dán–német és a dán–svéd határon.

Politikai adok-kapok eredménye a mostani döntés. A liberális–konzervatív kormány a közkiadások, ezen belül is a nyugdíjak megnyirbálásáról tárgyalt a koalíciót kívülről támogató szélsőjobboldali Dán Néppárttal. A megegyezésért cserébe a néppárt megkapta a határellenőrzés viszszaállítását, amelyet – figyelmeztet Erik Meier Carlsen – a legnagyobb ellenzéki párt (szociáldemokraták) és a közvélemény is támogat. „Hasznos kezdeményezéskéntmindenki elfogadja az utasforgalom ellenőrzését, pedig egyáltalán nem biztos, hogy elég hatékony intézkedés lesz” – teszi hozzá.

Cselesen megkerülték a dánok a schengeni játékszabályokat, amelyek megengedik ugyan a határok újrazárását, de csak a közrendre vagy a belső biztonságra leselkedő súlyos veszély esetén, legfeljebb harminc napra (Németország például a labdarúgó-világbajnokság idején élt a lehetőséggel). Dániában vámőrök – tehát nem határőrök – ellenőrzik majd az utasokat, és csak szúrópróbaszerűen, vagyis nem állandó jelleggel.

„Az elmúlt években megnőtt a határokon átnyúló bűnözés, és most megfékezzük ezt a problémát” – közölte Claus Hjort Frederiksen pénzügyminiszter, aki új elektronikus felszereléseket, köztük rendszámfelismerő berendezéseket is ígért. „A vámellenőrzés megerősítése mellett a rendőrségnek is pluszforrásokat kell adni, hogy akiket a vámosok elkapnak, le is lehessen tartóztatni” – sürgette Peter Skaarup, a Dán Néppárt helyettes vezetője.

Összeegyeztethető a schengeni egyezménnyel – dán politikusok egybehangzóan ezt állítják a döntésről, amelyet a német külügyminiszter, belügyminiszter és igazságügyminiszter viszont – ugyanilyen összhangban – megkérdőjelezett. Még egyértelműbben fogalmazott Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, aki populizmussal vádolta a koppenhágai kormányt.

Dán vámőr. Több dolga lesz
Dán vámőr. Több dolga lesz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.