Ébredés az amerikai álomból

Annak még bája volt, amikor Arnold Schwarzenegger republikánusként John McCain, a Kennedy lány Maria Shriver pedig a demokrata párti Barack Obama mellett tette le a voksát.

De a mostani már nem hollywoodi történet: Arnold és Maria házasságának csődje Vilmos és Katalin minapi királyi menyegzőjének ellenpontja a héten az amerikai hírekben. Esküvőjük után negyedszázaddal jelentették be, hogy különköltöznek. Válásról egyelőre nincsen szó, és a hollywoodi bennfentesek úgy tudják: a 63 éves ex-Terminátor és volt kaliforniai kormányzó szeretné visszahódítani a „saját jogán” is bőven ismert tévés újságírónőt, gyermekei anyját. Közös közleményükben leszögezik: együtt kívánják továbbra is nevelni „mindkettejük életének fényét és középpontját”, két fiukat és két lányukat. A legkisebb gyerek 13 éves.

Amerika egyik vezető politikai klánjába finoman szólva sem mindig erős akcentussal beszélő Graz környéki testépítők szoktak beházasodni. Sokféle amerikai álom létezik, de Schwarzenegger alighanem beteljesített egyet. A politikában nemcsak megismételte, amit a szintén a mozivásznon kezdett néhai Ronald Reagan elért (legalábbis a kaliforniai kormányzói szintig; az Egyesült Államok elnöke az USA területén kívülre eső születési helye miatt nem is lehetne), de teljes outsiderként tette ezt. Shriver pedig, aki saját könyvében írja: „Nem akartam én sehol sem First Lady lenni!”, döntő szerepet játszott férje sikerében a 2003-as, visszahívásos kormányzóválasztáson és egyelőre idén januárig tartott politikai pályáján általában is.

– Arnoldnak nagyobb szükségevolt Mariára, mint Mariának Arnoldra – fogalmazott egy kaliforniai politikus, egyben családi barát. A híres elnök-szenátor fivérek unokahúga soha nem illeszkedett be az USA legnépesebb államának társasági életébe a főváros Sacramentóban. Nem költözött be a kormányzói lakba, inkább Schwarzenegger járt haza magángépén.

Cherchez la femme! – minden történetben van rejtett nő. Vagy több is.

Shriver nemcsak azzal tett óriási szolgálatot férjének, hogy elfogadtatta a centrista-liberális szavazótábor egy részével (és patinás nevét is adta ehhez), de a Terminátor állítólagos szexuális zaklatási ügyei kapcsán is kihúzta a csávából. A különélés hátté rében hűtlenséget emlegetnek most a jól értesültek, ám az is könnyen meglehet: a házasságból, ha lassan is, de egyszerűen elpárolgott az összetartó erő. Az elvált utakat elsőnek jelentő The Los Angeles Times szerint az 55 éves Shriver már évek óta a rossz házasság csapdájában vergődött. Szülei, illetve nagybátyja, Ted Kennedy szenátor közelmúltbeli halála után most látta elérkezettnek az időt a szakításra.Már férje pozícióját sem sértik a viharos magánéletről szóló hírek. (Ami Schwarzenegger jövőjét illeti, nemrég bedobták, hogy akár az Európai Unió következő elnöki posztját is kinézheti magának a belga Herman van Rompuy utódaként.)

– Részben a családi örökség, részben a katolicizmus. A legfontosabb tényező azonban négy gyerekük volt – mondta a család egy barátja arra a kérdésre: miért maradt ennyi ideig együtt mégis a csak első blikkre furcsa pár?

Arnold Schwarzengger és Maria Shriver egy hollywoodi temetésen 2010 novemberében
California Governor Arnold Schwarzengger and his wife Maria Shriver (R) attend funeral services for Italian film producer Dino De Laurentiis in Los Angeles November 15, 2010. Dino De Laurentiis in Los Angeles November 15, 2010. De Laurentiis, an Oscar-winning master movie showman who brought some 500 films to the big screen including "La Strada," "Serpico," and "Three Days of the Condor," died at his Beverly Hills home late on Wednesday night at age 91. REUTERS/Reed Saxon/Pool (UNITED STATES - Tags: ENTERTAINMENT OBITUARY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.