Az adósság egy részétől meg kéne szabadítani, de kérdés miként, s hogy ki nyelje le a veszteségeket, a hitelezők vagy az európai adófizetők. E súlyos dilemma miatt rendkívül bizonytalan európai kormányok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, de minden jel arra utal, hogy addig tologatják maguk előtt a problémát, amíg a görög adósságtömeg – hozzávetőlegesen 330 milliárd euró – az eurózóna és esetleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tartozásává, vagyis végső soron az adófizetők tartozásává nem válik. Ez persze még odébb van, s a nagy tagállamok vezetői közül néhányan közben választásokon újra megméretik magukat.

Ez a menetrend látszik kibontakozni Brüsszelből nézve, ahol szerdán is élénk eszmecserék folytak arról, mi lenne is a célravezető. A befektetők közben egyre kevésbé értik, miről beszélnek a valutaövezet döntéshozói. Közülük néhányan külön megbeszélést tartottak még pénteken Luxembourgban a görög pénzügyminiszterrel, akit nagy nyomás alá helyeztek, hogy Athén végre álljon a sarkára. Teljesítse, amit megkövetelnek tőle, szedje be az adókat, amelyeket a görögök szívesen kerülnek el, továbbá adjon el minden állami tulajdont, de legalább ötvenmilliárd euró értékben privatizáljon.

Ám miközben Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő a hét végén még arról beszélt, hogy Görögországnak „új tervre” van szüksége – vagyis beismerte, hogy az egy éve az EU és az IMF által megajánlott 110 milliárd euró hitel csak arra volt elegendő, hogy a csődhelyzet kialakulását elodázza. Az EU és az IMF delegációjának e héten kezdődött újabb athéni feltáró missziója következtetéseinek fényében lehetne határozni arról, mit adjanak még Athénnak. Pénzt, alacsonyabb kamatot, hosszabb futamidőt? De miután Juncker azt mondta, hogy az átütemezés, pontosabban a görög adósságnak a hitelezőket veszteségekkel fenyegető „átstrukturálása” szóba sem jöhet, a berlini kormány értésre adta, hogy a maga részéről viszont kivitelezhetőnek tartana valamiféle átprofilírozást, a befektetők önkéntes részvételével. Ám erre mondta a görög adósságot belarusz szintre leminősítő Standard and Poor’s, hogy lényegében ez sem lenne más, mint csőd.

Csődről azonban szó sem lehet, de ha Görögország összeszedi magát, akkor újabb pénzügyi csomagról igen. Annál is inkább, mert a tavalyi program arra számított, hogy Athén 2012-ben a piacról felvehetmár hoszszabb lejáratra hitelt, ám ennek valószínűsége jelenleg nulla. Ha a görög kormány nem mehet ki a piacra, akkor csak az a nagyon népszerűtlen megoldás marad, hogy az eurozónatagországok fi nanszírozzák a gyengéket.

Európai jegybanki körökben úgy vélik: ahogy a Lehman Brothers bukása kiszámíthatatlanul gyűrűzött tova és okozott súlyos pénzügyi válságot, úgy a görög csőd következményei is beláthatatlanok, ezért mindenképpen kerülendők. Így viszont marad a halogatás és a görögök további segélyezése. Ahogy Martin Wolf a Financial Timesban megjegyezte: a nagy és erős államok megfosztják a kicsi és gyenge országokat szuverenitásuktól, s megmondják nekik, mit tegyenek.

„New Dealt” akarnak

A válságkezelés eddigi menetét bíráló papírt tett közzé a brüsszeli European Policy Centre kutatóintézet is, amely új megállapodást, „New Dealt” sürget az euró megőrzésére. A termelő beruházást állítaná a program középpontjába. A reménytelen helyzetben lévő görög és portugál gazdaság példáján jut arra a következtetésre, hogy miközben a gyengébb gazdaságokban folytatni kellene a strukturális reformokat, a túlzottadósság-eljárásban külön kéne kezelni a termelő beruházást, az uniós büdzsében a kohéziós alapokat a válság hatásainak enyhítésére lehetne fordítani, s új pénzügyi alapot létrehozni a 2020-as uniós növekedési stratégia támogatására.