Aidan White, aki 24 éven át volt a világ sajtószakszervezeteit tömörítő egyesület főtitkára, elmondta: a fejlődő világban vagy a konfliktuszónákban fizikai veszélynek vannak kitéve az újságírók. Ám a gazdasági válság miatt a demokratikus országok médiája is nehéz helyzetbe került. – A krízis elsősorban a nyomtatott sajtót sújtotta, lapok ezrei tűntek el a piacról. A megmaradt újságoknál is olyan súlyos megszorítások voltak, amelyek a színvonal eséséhez vezettek. Kevesebb a pénz az újságírók képzésére, az oknyomozó cikkekre. Márpedig ha az újságírónak nincs ideje és lehetősége elmélyedni egy témában, akkor az Európa-szerte az újságírás színvonalának csökkenéséhez fog vezetni – magyarázta.

A médiára természetesen nem csak gazdasági, hanem politikai nyomás is helyeződik. – Ez Európában látványos, mivel a kontinens politikai élete a közép- és esetenként a szélsőjobb felé kezd eltolódni. Olyan szélsőséges pártok jutnak be a törvényhozásokba, mint legutóbb, az áprilisi finn választásokon az Igazi Finnek – fejtette ki. Hozzátette: ezek a rasszista, idegengyűlölő pártok ügyesen használják a médiát és az újságírókat. A sajtó sokkal nagyobb teret ad nekik, mint az indokolt lenne, mert jól eladható, szenzációs sztorikat lehet róluk írni. Ez pedig azt jelenti, hogy a média maga is része a problémának.

– Mindez, amit elmondtam, egy úgynevezett „tökéletes vihar” közeledtét jelzi a média számára, amikor minden a lehető legrosszabbul alakul – foglalta össze a szakértő. Ám hozzátette, hogy vannak pozitív jelek is, az önkifejezésre ugyanis még soha ennyi lehetőség nem volt. – Ahol az emberek hozzájutnak egy telefonvonalhoz és egy számítógéphez, ott szabadon kifejthetik véleményüket, ám ez önmagában még nem vezet el a szabad sajtóhoz. Minden társadalomnak szüksége van ugyanis újságírókra, akik utána mennek a sztoriknak és elmagyarázzák az összetett kérdéseket. Ezért nem tartom megoldásnak a problémákra a közösségi médiát sem – szögezte le.

Kelet- és Délkelet-Európában ennél is rosszabb a helyzet, mert ott még nem alakult ki olyan politikai kultúra, amely értékeli a független sajtót. – Az egyik legnagyobb probléma az, hogy a térségben átláthatatlan a médiavállalatok tulajdonosi háttere. Az embereknek ugyanis nemcsak jól informáltnak kell lenniük, de meg is kell bízniuk a sajtótermékekben. Ezért szükség van olyan törvényekre, amelyek biztosítják a médiatulajdonlás átláthatóságát, mert csak ez garantálja a független szerkesztőségi munkát – mondta. Példaként Romániát említette, ahol hamarosan létrejön egy nemzeti médiavállalat, amely az országban a legnagyobb lesz, és ennek sem tisztázott a háttere.

White szerint az Európai Unió bővítése sietve zajlott le: az új tagországokban a szükséges gazdasági és társadalmi változások ugyan végbe mentek, ám arra már nem volt idejük, hogy olyan politikai kultúrát fejlesszenek ki, amely értékeli a sajtószabadságot, mint a demokrácia alapelemét. – A magyar médiatörvény körül is pont ezért, nem pedig a tartalma miatt alakult ki ekkora hűhó: először láttuk, hogy egy ilyen fejletlen politikai kultúra milyen hatással van egy újonnan írt médiatörvényre. Ez nem speciálisan magyar probléma tehát. Olyan politikai vezetés kellene végre ezekben az országokban, amely felismeri, hogy meg kell változtatnia a médiához való viszonyát. Kellene végre egy párt, amely a politikai kultúra reformját beveszi választási programjába, és úgy nyer – mondta White.

Hozzátette: el kell végre felejteni azt a régi gyakorlatot, hogy a választások nyertese mandátumot kap arra, hogy átvegye a hatalmat minden, így a média felett is. A demokráciában a média nem a kormány kontrolljának alanya, hanem annak legfontosabb ellenőrzője. – Ez egy egyszerű tanács, ám sok helyen még ma sem értik – magyarázza a szakértő.

– Persze ez csak úgy működik, ha a médián belül is változások történnek – teszi hozzá, és hangsúlyozza: a sajtónak sokkal erősebben el kell köteleznie magát a legszigorúbb szakmai elvek mentén, és amellett, hogy mindig a köz érdekét képviseli.

Aidan White: A sajtószabadság a politikai kultúra része