Cheney a vallatás mellett

Mindenképpen a pártján lennék, komolyan támogatnám! – mondta Dick Cheney volt amerikai alelnök a Fox News hírcsatornán arra a kérdésre, hogy kiemelten fontos (terrorista)őrizetesek esetében érdemes lenne-e felújítani a sokat vitatott „fokozott kihallgatási technikákat”. Ezzel az előző, Bush-adminisztráció vezető politikusa alighanem az eddigi legsúlyosabb állítást tette az Egyesült Államokban évek óta folyó „kínzásvitában”, amelyben újabb fordulatot hoznak Oszama bin Laden kézre kerítésének és halálának körülményei. Amerikai illetékesek szerint ma már megengedhetetlennek tartott vallatási módszerrel jutottak olyan információkhoz, amelyek Bin Laden futárjához és bizalmasához, Abu Ahmed al-Kuvaitihez vezették a kommandósakció előkészítőit.

Ezek az értesülések egyes illetékesek szerint részben Kálid Sejk Mohámedtől, a jelenleg legveszélyesebbnek tartott guantánamói fogolytól származhattak, aki a 2001. szeptember 11-i merényletek értelmi szerzőjének nevezte magát. Továbbá az al-Kaida terrorszervezetben szintén fontos pozíciót betöltő Abu Faradzs al-Libbitől is. A kínzások ellenzői szerint ugyanakkor egyikük sem árulta el a futár valódi nevét.

A szóban forgó „fokozott kihallgatási technikákon elsősorban a vízbe fullasztást imitáló „waterboardingot” kell érteni. A szélsőséges iszlamista Kálid Sejk Mohámedet a Bush-időszakban ezzel a ma már kínzásnak tartott módszerrel vallatták, állítólag egy titkos, lengyelországi CIA-bázison, csak 2003 márciusában 183 alkalommal. Donald Rumsfeld volt védelmi miniszter maga is azt mondta: a CIA három előző igazgatója szerint az amerikaiak az így vallatott őrizetesektől tudtak hozzájutni az al-Kaidáról való értesüléseik jelentős részéhez. Ezért úgy véli, hiba volt elvetni és betiltatni őket.

Foglyok Guantánamón
Foglyok Guantánamón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.