Magyar család is áldozata lett a biztonsági erők akciójának

Több mint egy hetet töltött fogságban az a magyar állampolgárságú orvos, akit május elsején tartóztattak le egy észak-szíriai városban. Vasárnapi szabadulásáról Párizsban élő fiát kérdeztük. A család biztonsága érdekében csak a monogramjukat használjuk.

A Magyarországon végzett szíriai Dr. E. O. lakására május elsején reggel rontott rá nyolc férfi. A megrémült család – az orvos mellett a lakásban tartózkodott a magyar feleség és egyetemista lányuk is – igazolvány vagy engedély felmutatását kérte a zord külsejű, jól megtermett férfiaktól. A fegyveresek válaszul gépfegyvert nyomtak a lány gyomrába, megfenyegetve az orvost, ha nem engedelmeskednek, lelövik a lányt. A földön fekvő lánynak pedig azt mondták, megölik a szüleit, ha nem nyugszik meg. –Anyám és a testvérem még pizsamában volt, és így idegen arab férfi előtt mutatkozni elég megalázó, ráadásul dulakodás is történt. Apámnak pedig nem engedték, hogy felvegye a cipőjét, mielőtt elhurcolták. Egyértelmű volt a megfélemlítés szándéka – írja le a család kálváriáját az egyetemista fiú, E. I. A fegyveresek magukkal vittek egy mobiltelefont és a lány laptopját is. Búcsúzóul az egyikük megpróbálta betörni a bejárati ajtót, gúnyosan azt kiabálva: „Menj, és jelents fel Obamánál!” Anya és lánya pánikba esett, nem tudták, kik és hova vitték E. O.-t, félelmükben a közelben élő nagyszülőkhöz menekültek.

A közel 40 ezer lakost számláló kisvárosban E. I. szerint alig volt 2-3 tüntetés az elmúlt időszakban. Mégis – a szükségállapot feloldása ellenére –május elsején 200 dzsip és furgon érkezett a településre, feltehetően ötven lakásra törtek rá, és 27 személyt hurcoltak el. E. I. elmondása szerint az akció lényege a megfélemlítés volt: a letartóztatottak mind köztiszteletben álló férfiak, köztük van az internetkávézó vezetője, de a helyi szupermarket tulajdonosa is. A kemény fellépés lényege az lehetett, hogy a hatóságok elejét vegyék a péntekre, május 6-ra tervezett tüntetésnek.

A családok a rendőrkapitánysághoz fordultak, de ott közölték, semmiféle bevetésről nem tudnak. Majd pár nap múlva jött a hivatalos bejelentés: a szíriai rendfenntartó erők egy terroristacsoport felszámolása során 499 embert letartóztattak, tízet megöltek, ennek része volt a családot érintő akció. E. O.-t azonban aligha lehet terroristának nevezni: magánrendelője mellett az állami kórházban is dolgozik, és tagja a megyei rendőr-főkapitányság orvosi bizottságának. Igaz, a Szíriát csaknem hatvan éve kormányzó Baasz pártba nem lépett be.

E. O. felesége a damaszkuszi magyar nagykövetséghez fordult, s fia szerint ennek köszönhető, hogy apja elsőként szabadult a 27 helyi fogvatartott közül. A magyar Külügyminisztérium lapunkat arról tájékoztatta: a nagykövetség folyamatosan tartotta a kapcsolatot a családdal, és szóbeli jegyzékben kért közbenjárást a szíriai külügytől. (A Bem téren egyébként úgy tudják, más magyar állampolgárt nem tartóztattak le eddig Szíriában.)

– Apám csak annyit mondott, hogy jól van, enyhén bántalmazták. Magyarul is alig mer beszélni telefonon – meséli E. I. Az egyetemista fiú úgy tudja, Szíriában megszűnt a 3G-szolgáltatás, a mobiltelefonokat lehallgatják, a közlekedési csomópontoknál a biztonsági erők átnézik a kamerás mobiltelefonokban található fotókat, videókat, és arra kényszerítik az embereket, hogy nyissák meg profiljukat a Facebook közösségi oldalon, így ellenőrizve, hogy semmilyen információ ne kerüljön ki az országból.

Páncélosok több nagyvárosban

Tömeges letartóztatásokról érkeztek hírek Homsz és Banijasz városából tegnap. Utóbbiban a Human Rights Watch emberi jogi szervezet szíriai tagszervezete szerint legalább 200 embert vettek őrizetbe, köztük egy tízéves gyereket. Helyszíni beszámolók szerint páncélosok vették körbe a városokat, hogy elfojtsák a Bassár el-Asszad elnök elleni tiltakozó megmozdulásokat. A katonák kész listákkal érkeznek, amelyek azok neveit tartalmazzák, akiket le

kell tartóztatni. A Reuters szerint egy nyugati diplomata múlt heti becslése szerint 7000 embert tartóztattak le.

Összetűzések történtek Damaszkusz nyugati városrészében is, amit a hadsereg teljesen lezárt. Ellenőrző pontok segítségével több szektorra osztották a fővárost, hogy megakadályozzák a megmozdulásokat, Muadhamiya negyedben csak személyi igazolvánnyal lehet közlekedni. Damaszkuszi lakosok a BBC-nek szűnni nem akaró fegyverropogásról számoltak be. Emberjogi szervezetek szerint eddig több mint hatszáz civil és 120 katona, rendőr halt meg országszerte.

Szíriai nők tüntetnek a jordániai fővárosban, Ammánban. Menekülés az erőszak elől
Szíriai nők tüntetnek a jordán fővárosban, Ammánban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.