Német-magyar viszony: Lehűlés vagy jégkorszak?
Ki emlékszik már az első téglára, amelyet Magyarország vert ki a berlini falból? Ez már történelem – és erre a jövőbe mutató kétoldalú kapcsolatokat nem is lehet alapozni. Jens Ackermann liberális képviselő, a német–magyar parlamenti bizottság elnöke ugyan udvariasan arról beszél, hogy a viszony továbbra is különlegesnek számít, ez a fejezet alighanem véget ért. A Fidesz sokat tett érte, de a korábbi magyar kormányok sem mindig jeleskedtek a kapcsolat melegen tartásában.
– A magyar–német kapcsolatok a nagy remények és az elszalasztott lehetőségek története – foglalta össze lapunknak Kai Olaf Lang, a berlini Stiftung Wissenschaft und Politik (SWP) kutatóintézet Magyarország-szakértője. Az ezredfordulótól Magyarország egyre inkább saját magával foglalkozott. A németek csodálkozva figyelték, ahogy hazánk a reformer, a térségben élenjáró országból „Európa beteg embere”, csődközeli gazdasága lett, majd egy politikailag is problémás ország képe kezdett kirajzolódni. A változás érintette a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatokat is. – Kérdés, hogy átmeneti lehűlésről van-e szó, vagy egy hosszabb jégkorszakra kell berendezkedni? – fogalmazott Lang.
Orbán Viktor csütörtöki berlini útja azt a célt szolgálta, hogy megerősítse a bizalmat a magyar kormány és főként a magyar gazdaság iránt. A miniszterelnök előadása a Deutsche Bank berlini képviseletén megfigyelők szerint sikeres volt. – Meggyőző volt, és jól érvelt – mondta egy berlini forrásunk. A német résztvevők többsége megnyugodva távozhatott, a politikailag kényes témák – a médiatörvény, az alkotmány vagy a válságadók – nem kerültek szóba. Ez lehet a magyar–német kapcsolatok új útja: a pragmatikus, gazdasági kapcsolatokra koncentrálás.
Ám a politikusokat ettől függetlenül foglalkoztatja, hogy hova vezetnek a magyar változások: reformálja vagy deformálja-e Orbán az országot? Kai Olaf Lang úgy látja, hogy a problémafelismerés gyakran helyes, de a megoldást feleslegesen ideológiai köntösbe csomagolják. Például a magyar üzleti modell esetében: az ország túlságosan külső forrásokra van utalva a hitelezés és a befektetés terén egyaránt, és ez a modell valamikor a korlátaihoz érkezik. Valóban szükség lenne a középvállalatok megerősítésére, ám nem kellenek az antikapitalista, külfölditőke-ellenes kirohanások. A korrupció ellen is fel kell lépni, de ez nem lehet eszköz arra, hogy a vetélytársakkal leszámoljanak. – A Fidesz legnagyobb hátránya a kétharmad. Nincs korlátja, fékje a hatalmi politikának – vélte Lang.
A kétoldalú kapcsolatok kihűlése egyébként nem az Orbán-kormány hatalomra jutásával kezdődött. A német politikusok, főképp Angela Merkel és a kereszténydemokraták nagy örömmel fogadták Orbán és a Fidesz tavaly áprilisi győzelmét. A Gyurcsány-kormánynak nem volt jó bizonyítványa a gazdaságban és a politikában sem. A németek örültek a változásnak és annak is, hogy elegendő többséget kapott a Fidesz. Egészen addig, amíg el nem kezdtek „konzervatív forradalomról” beszélni: ez aggodalmat keltett, egy újabb rendszerváltást sejtetett. Kiderült, Orbán demokráciaértelmezése eltér a megszokottól: nem a konszenzuson alapult, hanem a többségen, és ezt ki is használja.
A német kereszténydemokraták most arra törekszenek, hogy ne szigeteljék el Orbán Viktort. – Barátok között beszélgetünk – mondják kormánypárti politikusok. – A kritikával óvatosan kell bánni. Könnyen kontraproduktív lehet és sértődéshez vezethet. Barátok között azonban szóba hozhatunk olyan kérdéseket, amelyek aggasztóak a számunkra – fogalmaz óvatosan Jens Ackermann, a koalíciós partner FDP képviselője.
A zárt ajtók mögött elhangzanak bírálatok vagy legalábbis kérdések az alkotmányról, a médiatörvényről, a válságadókról, de a nyilvánosság előtt ettől tartózkodnak. Nincs nyomásgyakorlás. Berlin, elkerülendő a „Kaczynski-hatást”, mindenképpen az Európai Néppárton belül szeretné tartani a Fideszt: a lengyel ikrek konzervatív-nacionalista pártja nem volt tagja az Európai Néppártnak, így ezen a szervezeten belül nem lehetett tisztázó beszélgetéseket folytatni.
Valószínűnek tűnik, hogy amíg nem stabilizálódik a magyar–német viszony, nem derül ki, milyen irányba fordul Magyarország, addig Berlin – politikai értelemben – inkább Varsóra épít. Az sem véletlen, hogy a magyar uniós elnökség alatt elhalasztott keleti partnerségi csúcsot a lengyelek rendezik majd. Varsóban most egyértelműen Európa- és németbarát kormány van hatalmon, akikkel könnyű együttműködni, ráadásul ők adják a következő uniós elnökséget is.
Csak ne pártalapon!
A Németországhoz fűződő viszony a rendszerváltás óta úgyszólván a magyar államrezon része lett. Németország gazdasági-kereskedelmi fontossága miatt sem lenne célravezető, ha ez a sokoldalú viszony pártpreferenciák szerint alakulna, vagyis bármelyik hazai párt úgy gondolná, egyedül ő képes menedzselni ezt a kapcsolatrendszert – erről Kiss J. László beszélt lapunknak.
A Magyar Külügyi Intézet igazgatóhelyettese szerint a rendszerváltás után az államközi és gazdasági kapcsolatok új síkokkal, a regionális, tartományi szintekkel bővültek. A harmadik dimenziót a civil szféra alkotja. A kutató ide sorolta a Magyar–Német Fórumot, a budapesti német tannyelvű Andrássy Egyetemet, a turizmust és nem utolsósorban a kultúrát.
Kiss J. László szerint az EU-tagállamok között teljesen természetes, hogy úgymond beavatkoznak egymás belügyeibe. A német sajtóban sokat bírált magyar médiatörvény után Werner Hoyer külügyi államminiszter az alkotmányról tett olyan nyilatkozatot, amely a kutató szerint a magyar kormánynál áttört stílusbeli és diplomáciai küszöböket. – Hoyer jól ismeri Orbán Viktort, más csatornákat is találhatott volna véleménye kifejtésére – vélte Kiss J. László, aki szerint a mostani berlini vizittel sikerült elsimítani a félreértéseket. (D. A.)
