Új kérdéseket vet fel a rajtaütés

Miközben Oszama bin Laden megölése óhatatlanul javította Barack Obama amerikai elnök népszerűségi mutatóit (11 százalékponttal 57 százalékra), kérdések vetődtek fel a hétfői pakisztáni rajtaütéssel kapcsolatban. A Fehér Ház az elit kommandó Iszlámábád környéki akciójának új verziójával állt elő: e szerint Bin Ladennél nem volt fegyver (de a társaságában másoknál igen, sőt tűzharcra is sor került.) Ez azonban nem jelenti azt, mondják, hogy ne tanúsított volna ellenállást, és a felesége is a védelmére kelt.

Az új verziót Jay Carney szóvivő adta elő, míg John Brennan, Obama elnök terrorügyi jobbkeze korábban olyan értelemben nyilatkozott, hogy a terroristavezér maga is részt vett a kialakult tűzharcban. A Fehér Ház azzal magyarázza az ellentmondást, hogy a – mint mondták – kaotikus, erőszakos eseménysor leírásában sebtében kellett megfelelniük az amerikai közvélemény híréhségének. Ám az akcióban részt vett 79 fő későbbi elmondása alapján máshogy festettek már a részletek.

Pakisztáni tüntetők Bin Laden-poszterrel
Pakisztáni tüntetők Bin Laden-poszterrel

– Ha Bin Laden feladta volna magát vagy kiütötték volna, és eszméletlenül feküdt volna a padlón, az súlyos kérdéseket vetne fel – mondta John Bellinger, a Bush-adminisztráció vezető biztonságpolitikai jogásza a The New York Times szerdai számában. Az Obama-adminisztráció továbbra is mérlegeli, hogy nyilvánosságra hozza-e az akció során, így a halott Bin Ladenről készült felvételeket.

– Vér borítja el, a fején lyuk tátong –írta le ez utóbbi fotót egy kormányilletékes.

Ismét napirendre kerültek eközben a terrorellenes háború során elkövetett emberjogi visszaélések, kínzások. Annyi bizonyosnak látszik: valami szerepük volt ezeknek Bin Laden kézre kerítésében. Illetékesek egybehangzó állítása szerint olyan őrizetesből szedtek ki döntő információt a terroristavezér futárjára (a sikeres akció kulcsára) vonatkozóan, akit kegyetlen módszerrel is vallattak. Ám ugyanez a próbálkozás a legveszélyesebbnek tartott guantánamói fogoly, Kálid SejkMohamed esetében nem vezetett eredményre. A vita annak nyomán robbant ki újra, hogy az előző amerikai kormány illetékesei saját érdemüket is látják Bin Laden halálában.

– Obama elnök joggal érdemel elismerést a sikerért, de azoknak a nehéz döntéseknek köszönheti azt, amelyeket a Bush-adminisztráció hozott meg – állítja az előző kormány egyik legellentmondásosabb jogásza, a „kemény kihallgatási technikákat” védelmező John Yoo.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.