Jogszerű volt a kommandósakció

– Nemzetközi jogi szempontból megalapozottnak és jogszerűnek tekinthető az Oszama bin Laden rejtekhelye ellen intézett amerikai kommandósakció, a terroristavezér halála pedig nem nevezhető egyszerű likvidálásnak – mondta lapunknak Valki László nemzetközi jogász. Az egyetemi tanár szerint a szóban forgó katonai akció jogilag akár többszörösen is megalapozottnak minősíthető. Elsősorban azért, mert az ENSZ-felhatalmazással Afganisztánban tartózkodó szövetséges erőket (belértve az amerikai csapatokat) többször is érték támadások Pakisztánból. Márpedig az általános nemzetközi jog – nevezetesen az ENSZ alapokmányának 51. cikkelye – elismeri minden állam természetes jogát az önvédelemre, méghozzá nemcsak más államokkal, hanem bármilyen eredetű fegyveres támadással szemben. Ilyen esetekben az önvédelmet gyakorló államoknak be kell tartaniuk a hadviselés jogáról szóló egyik, 1977-ben elfogadott jegyzőkönyv előírását, amely kimondja, hogy támadás kizárólag katonai célpontok ellen irányulhat. Ezek közé bármilyen katonai célpont tartozhat, így a vezetési pontok is; Bin Laden rejtekhelye nyilvánvalóan ezek közé sorolható.

Valki László felhívta a figyelmet, hogy a terroristavezér valójában nem 2001. szeptember 11-én került fel a jogszerűen üldözendő nemzetközi terroristák listájára. Neve már azokban az 1999-ben és 2000-ben hozott BT-határozatokban is szerepelt, amelyeket a kelet-afrikai, szaúd-arábiai és ádeni-öböli terroristamerényletekkel összefüggésben fogadott el az ENSZ-testület. Ezekben az olvasható, hogy Bin Ladent ki kell adni az Egyesült Államoknak vagy olyan más államnak, ahol a felelősségre vonásához biztosítottak a feltételek.

Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e célszerűbb Pakisztánt megkérni Bin Laden rejtekhelyének megrohanására, a nemzetközi jogász azt válaszolta, hogy e felvetés nem életszerű. Szerinte egy ilyen verzió könnyen végződhetett volna úgy, hogy az al-Kaida-főnököt még idejében kimenekítik pakisztáni hívei az országból. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé is bajosan lehetett volna vinni, mert annak statútumához eddig sem Pakisztán, sem Amerika nem csatlakozott.

Az amerikai kommandósok támadása Bin Laden rejtekhelye ellen nem feltétlenül értelmezhető büntetőakciónak. Sokkal inkább a nemzetközi jog ama tételén alapuló jogszerű katonai akciónak, amely szerint az ellenfél katonáit egy háborúban meg lehet ölni – hangoztatta Valki.

„Ne dolgozzatok az al-Kaidának!”

Egy mindeddig nem hitelesített végrendeletben a vasárnap meggyilkolt al-Kaida-vezér, Oszama bin Laden bocsánatot kért volna gyermekeitől, hogy olyan kevés időt szentelt rájuk.

A feleségeit pedig arra kérte, hogy ha vele bármi történnék, ne menjenek újra férjhez. A négyoldalas végrendeletet – amelybe a Korán verseit is beleszőtték, és amely a halál torkában élő ember gondolatait tartalmazza – egy kuvaiti lap közölte, majd átvette a brit Daily Telegraph is.

A helyenként kifejezetten érzelmes szöveg akár meg is érintené az ember lelkét, ha nem tudnánk, hogy annak szerzője a sok ezer ártatlan ember haláláért felelős Bin Laden. A hírhedtté vált terrorszervezet feje azt írja gyermekeinek: „Bocsássatok meg, hogy időmből olyan keveset szenteltem nektek, de a dzsihádnak szüksége volt rám.” Majd némi logikai bakugrással azt javasolja gyermekeinek, hogy maradjanak hűek Istenhez, de „ne dolgozzanak az al-Kaidának”.

Feleségeitől azt kéri, hogy ne gondoljanak újabb házasságra, teljes erejüket és idejüket szenteljék a gyermekek hitbéli nevelésének, és törekedjenek a „helyes úton” tartani őket.

Oszama bin Laden most nyilvánosságra került végrendelete a megszólalásig hasonlít arra a 2001-ben, illetve 2002-ben nyilvánosságra hozott dokumentumra, amelynek hitelességét az al-Kaida tagadta, nyugati hírszerzők viszont nagyon is hihetőnek találták. Az akkori szövegben is felbukkannak a gyermekeihez intézett intelmek, de bizonyos politikai jellegű kitételek is. Azzal vádolja például az afganisztáni tálibokat, hogy megfutamodtak az amerikaiak támadásai elől. Egy Londonban megjelenő arab nyelvű hetilap, az al-Madzsalláh főszerkesztője azt közölte a Reuters hírügynökséggel: a most napvilágra került dokumentum a 2001-es végrendelet mása. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.