A főterrorista örököse

Ajman al-Zavahiri léphet Oszama bin Laden örökébe az al-Kaida élén. A férfit már korábban is a szervezet „agyának” tartották, sokak szerint ő állt a 2001. szeptember 11-i, New York és Washington elleni támadások gyakorlati megszervezése mögött is. Bin Laden inkább szimbolikus vezetője volt a lazán szervezett, sejtekből építkező al-Kaidának. Az 59 éves „hadnagy” jelenleg szintén Pakisztánban rejtőzhet.

A kairói al-Zavahiri – Bin Ladenhez hasonlóan – jómódú családban született. Apja vegyészprofesszor volt. Nem kapott vallásos nevelést, de 14 évesen csatlakozott az iszlám Testvériséghez. 1978-as esküvőjéről már száműzött minden zenét és vidámságot. A világ 22. legkeresettebb terroristájának négy lánya és egy fia született. Felesége és egyik lánya azonban 2001-ben egy amerikai támadásban életét vesztette: állítólag nem volt hajlandó részt venni az evakuációban, nehogy a férfiak meglássák az arcát, így négyéves lányával az épület alatt lelte halálát.

Al-Zavahirit Anvar Szadat egyiptomi elnök meggyilkolása után bebörtönözték. 1985-ben hagyta el Egyiptomot. Pakisztánban találkozott először Bin Ladennel és lett egyik legfontosabb tanácsadója. 2006-ban újabb amerikai légi csapást élt túl. Videón rendszeresen üzen a világnak.

Ajman al-Zavahiri
Ajman al-Zavahiri
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.