A boldogság az új pekingi jelszó
A milliomosok 55 százaléka magánvállalkozó, 20 százaléka pedig az ingatlanüzletben érdekelt. Ez utóbbi csoport az utóbbi néhány évben nagyot kaszálhatott: az állami statisztika szerint például 2010-ben a lakásárak országosan 13,7 százalékkal ugrottak meg, a luxuslakosztályoké még nagyobb ütemben, így Sanghajban 21 százalékkal. A gazdagok tíz százaléka kerül ki a magas jövedelmű, vezető beosztású alkalmazottak közül.
Az egypárti politikai rendszernek meghatározó támasza az egyre gyarapodó középréteg, amelyet az anyagi érdekek és kevésbé az ideológia mozgat. Említendő a külföldi egyetemeken tanulók száma is: 1,2 milliónál többen vannak. Egy új, a világra nyitott nemzedék nő fel, már akinek a szülei ezt megengedhetik maguknak. Peking statisztikai hivatalának adatai szerint a fővárosban élők egy főre jutó évi átlagjövedelme 29 ezer, azaz havi 2400 jüan volt tavaly. A People Daily megszólaltatta Xue Songlint, aki azt panaszolta, havi 4000 jüant fizetnek ki, hogy unokájuk kétnyelvű óvodába járhasson, mert „a versenyben nem szabad lemaradni”.
A mérleg másik serpenyőjében mintegy 300 millió szegény található, akikhez még nem jutott el a gazdasági fejlődés. Fele részük vidéken, főleg nyugaton – ismeri el a hivatalos sajtó is – napi tíz jüannál (másfél dollárnál) kevesebből kénytelen megélni. A másik fő csoportot azok alkotják, akik vidéki lakóhelyükről a munkalehetőség reményében a nagyvárosokba mentek, s ott, jó esetben segédmunkásként elhelyezkedtek. Kínában az egy főre jutó GDP tavaly 4000 dollár körüli volt, aminél a világban legalább kilencven ország magasabb mutatóval büszkélkedhet. (Más kérdés, hogy a tervek szerint 2020-ra már 10 ezer dollárra nő az adat.)
A Népi Gyűlés idei, márciusi ülésszakát kommentálva az Államtanács hivatalos weboldalán (China.org.cn) Zhang Lijuan azt fejtegette, hogy az eltelt három évtized reformja gazdasági csodát eredményezett. Ám miközben az emberek gazdagabbak lettek, sajátos ellentmondásként nem érzik magukat boldogabbnak. „A szociális igazságtalanság jelei, a gazdagok és szegények közti szakadék növekedése, a magas infláció láttán a kormány úgy döntött, hogy a boldogságot célozza meg” – írta. Wen Jiabao miniszterelnök a 2011–2015-ös ötéves terv fejlődési stratégiájában váltást ígért: immár nem a puszta gazdasági növekedésre, hanem az átlagemberek életkörülményei javítására kell összepontosítani. Alapjelszó, hogy az eddigi exportorientációjú növekedés helyett a belső fogyasztásnak kell motorrá válnia.
Nem világos, hogy a „boldogság stratégiájának” hátterében milyen mértékben húzódik meg a vezetés félelme az arab világot megrázó tüntetésektől, az autoritárius rezsimek bukásától. Az elmúlt hetekben-hónapokban a belbiztonsági szervek –amelyek büdzséje nem is titkoltan jelentősen megemelkedett – csírájában elfojtottak minden ellenzékinek minősülő megmozdulást. A tibetiek mozgolódásának újabb jelére katonák vették körül a Ngaba körzethez tartozó Kriti-kolostort, ahol állítólag két és fél ezer szerzetes él. Pekingben pedig felléptek egy illegálisnak minősülő keresztény mozgalom ellen, miután nyilvános rendezvényt tartottak.
Szigorították az internetcenzúrát, a külföldi sajtó utcai riportjai nak engedélyeztetését, s több tucat másként gondolkodót őrizetbe vettek, köztük Kína nemzetközileg legismertebb avantgárd művészét, Ai Weiweit, aki a rendszer egyik nyilvános bírálója.
A szociális kihívásokra adandó válasz ügyében – mint a The Economist elemzése állítja – bizonytalanság érződik, nem tűnik egységesnek a párt- és állami vezetés. Ennek magyarázata lehet, hogy jövőre esedékes a párt élén, 2013-ban pedig az államfői poszton Hu Jintao utódlása. Miután tavaly októberben Xi Jinping elnökhelyettest nevezték ki a párt katonai bizottsága alelnökévé, feltételezhető, hogy ő a jelölt. Xi Jinping egyike „a hercegecskének” avagy „trónörökösnek” tituláltak közül, akik szüleik politikai karrierjét követik. Xi apját a Mao-féle kulturális forradalom idején meghurcolták, de aztán Deng Xiaoping gazdasági reformjakor ismét fontos beosztást kapott. Elég hosszú a listája a „hercegecskéknek”, egy részük az üzleti életet választotta, mások a politikát. 2007-ben a Politikai Bizottság átalakításakor a 25 tagból már heten közülük érkeztek. A brit gazdasági hetilap szerint közben erősödik egy sajátos Mao-nosztalgia, amelynek van képviselete a PB-ben is, például a 30 milliós Chongqing párttitkára, Bo Xilai PB-tag személyében. Nincs szó a gazdaságimodellmegkérdőjelezéséről, ám sokatmondó, hogy a helyi tévé és sajtó az ideológiai „újraserkentés” jegyében a Mao-időszak forradalmi dalait népszerűsíti.
