Az első csak online írás a topon

Az online média újabb győzelmeként a héten először jutalmaztak Amerikában Pulitzer-díjjal olyan írásművet, amely egyáltalán nem jelent meg nyomtatásban.

Jesse Eisinger és Jake Bernstein, a nonprofit ProPublica újságírói a belföldi riportok kategóriájában azzal érdemelték ki az elismerést, hogy bemutatták az amerikai üzleti élet magva, a Wall Street szerepét a 2008-ban kezdődött pénzügyi-gazdasági válság előidézésében. Az ismert bankárok, a Sandler család évi tízmillió dolláros adományábólműködtetett manhattani ProPublica már tavalyi Pulitzer-díjával is felhívta magára a figyelmet, de 2010-es díjnyertes írását a szélesebb olvasóközönség még a The New York Times magazinjából ismerhette meg: az ugyanis a világlappal együttműködésben készült. Témája az egyik New Orleans-i kórház orvosaira nehezedő szakmai és etikai nyomás volt a 2005-ös Katrina hurrikán idején.

pulitzer-díj

A 2011-es Pulitzerek várhatóan azzal vonulnak még be a sajtótörténelembe, hogy a díj 95 éves történetében most először nem hirdettek győztest az éles hírverseny „breaking news” kategóriájában. A sajtóbabérokat általában ezúttal is a hagyományos amerikai média ászai aratták le: a The New York Times (többek közt moszkvai tudósítói, az oroszországi igazságszolgáltatás hanyatlásának dokumentálása révén), a The Los Angeles Times, illetve a The Washington Post triója a 2010. januári haiti földrengésmegörökítéséért (a hírfotó kategóriájában). A The Wall Street Journal először érdemelte ki az elismerést azóta, hogy a Murdoch-sajtóbirodalom részévé vált.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.