Szomorú nap a mai – utalt a finn választások eredményére és az új magyar alkotmány elfogadására a lapunknak nyilatkozó Gert Weisskirchen. A német politológus a Friedrich Ebert Alapítvány és a Politikatörténeti Intézet közös rendezvényén tartott előadást Budapesten. A korábban vezető posztokat betöltő szociáldemokrata politikus nem rejti véka alá, hogy szerinte a populista, szélsőséges pártok előretörése Európa-szerte a demokratikus középpártok (a konzervatívok, kereszténydemokraták vagy szociáldemokraták) gyengeségére vezethetők vissza. – A pénzügyi-gazdasági válsággal sem tudtak megbirkózni, és a krízisnek még messze nincs vége. Ezeknek a pártoknak nincs elég erejük a rendszer reformjához, és ez elbizonytalanítja a szavazókat, akik átpártolnak a szélsőségekhez – magyarázta. Nem új ideológiára van szükség, hanem bátorságra: a demokratikus pártok többsége már tudatában van a problémáknak, az első lépésben jó választ is adott a pénzügyi válság adta kihívásokra, de aztán a folyamat megrekedt. Kiderült, hogy mégsem mernek szembeszállni a nagy érdekcsoportokkal, félúton elakadt a pénzügyi intézmények szabályozása is.

De nem használ a demokratikus középnek az sem, hogy képviselőik olykor szeretik túldramatizálni a problémákat: a Lampedusa szigetére menekült néhány ezer észak-afrikaival kapcsolatban az olasz politikusok „katasztrófáról” beszélnek, amivel a fenyegetettség érzetet keltik a társadalomban. Ezzel is a szélsőségesek malmára hajtják a vizet. Nem sokkal jobb a franciák és németek reakciója sem, akik megállítják a menekülteket szállító vonatokat, vagy előre közlik, hogy ők nem kérnek az afrikaiakból. – Egyelőre kezelhető problémáról van szó, ha megvan hozzá az európai szolidaritás és összefogás – mutat rá a német politológus. Tagadhatatlan, hogy minden országnak megvannak a maga belső problémái, de a demokratikus politikusoknak ilyenkor tudniuk kell, hogy meddig szabad elmenni. Ha bizonyos határokat átlépnek, akkor azzal a szélsőségeseket erősítik: ezt teszi például Nicolas Sarkozy francia államfő, amikor a nemzeti identitásról kezdeményez vitát, vagy a holland kereszténydemokraták, amikor nem tartanak kellő távolságot Geert Wilderstől.

– Még mindig nem értik, hogy mi forog kockán: ha ez így megy tovább, az egész politikai rendszer a demokratikus pártok számára kedvezőtlenül változhat meg – figyelmeztet.

Egyelőre szerencsés fejlemény, hogy a nyugat- és a kelet-közép-európai szélsőségesek nem tudnak egymással mit kezdeni: az európai szélsőjobb fragmentált, nincs közös politikai elképzelésük. Nyugaton a bevándorlók, az idegenek a fő célpont, Keleten a cigányok. – Közép-Európában az államiság másképp alakult ki. Nyugaton az állam a különféle civil mozgalmakból született meg, Keleten viszont a felszín alatt megmaradtak az évszázados etnikai konfliktusok. Ráadásként még ott vannak a történelmi sérelmek is, mivel a határok nemzeteket vágtak ketté. Érdekes egybeesés viszont, hogy a szélsőségesek valójában egy sikertelen modernizációs folyamat eredményei mind Nyugaton, mind Keleten. Éppúgy, mint az 1920–30-as években, amikor a német demokratikus közép pártjai szintén képtelenek voltak választ adni a modernizáció okozta kihívásokra, belső konfliktusra – mutat rá Weisskirchen.

Hogy mit tehetnek ezek után a demokratikus pártok? A politológus szerint a választók elidegenedtek – legalábbis Németországban – a szociáldemokratáktól. Ezért a felülről lefelé irányuló reformok helyett vissza kell térni a társadalmi párbeszédhez. De ne legyenek illúzióink, a reformok, a jóléti állam átalakítása elkerülhetetlen. Esélyt nyújthat viszont a teljes paradigmaváltásra a fukusimai katasztrófa és a zöldek előretörése: a cél a környezettudatos, fenntartható fejlődésre alapuló társadalom megvalósítása lehet. Ez az átalakulás minden szektort érintene, a mezőgazdaságtól az autóiparon át az energiáig. A demokratikus közép pártjai akár ennek a világméretű változásnak az élére állhatnak.

Gert Weisskirchen