A hammameti medinán, a bazársoron maga a müezzin, Juszuf áll a külföldi újságírót tájékoztató, s egyre bővülő embergyűrű közepébe.

Jasmin és Nermin

– Mi nem sokat érzékeltünk a forradalomból. Itt tüntetések alig voltak, áruhiányra sem panaszkodhattunk. Az egyetlen, minket is kellemetlenül érintő következmény, hogy üres a medina. Hazamentek a turisták.

Amit Juszuf a zsebén keresztül is érzékel, hiszen ő valójában butikos, kis ajándékboltot működtet a bazársor kellős közepén, és csak naponta ötször, az imára való felszólítás alkalmából mászik fel a mecset legtetejére. Amiért – mint pironkodva bevallja – kap egy kis fizetséget is, amolyan borravalót. De ingyen is vállalná persze.

Juszuf központi figurája a medinának. Mindenben kikérik a véleményét, a júliusra kitűzött választások eredményét azonban még ő sem tudja megjósolni.

– Átestünk a ló túlsó oldalára. Ben Ali alatt az egypártrendszer átkát ismertük, most meg az újonnan alakult ötvenhárom párt áldásaival nem tudunk mit kezdeni.

Csak most fedezzük fel a táblácskát Juszuf butikjának tőszomszédságában: Korán-iskola. A nagy kapun egy kisebb ajtó van vágva, éppen befér rajta egy gyermek.

– Meg akarja nézni? – követi a tekintetemet a mindenes müezzin. –Mindjárt elintézem. S már bújik is be a kicsinyke ajtón, pocakját oldalvást gyűrve. Kisvártatva int, mehetek én is. Egyszerűen berendezett tanterem, asztalok, székek, a fehérre meszelt falon nincs egy kép sem. A tanári asztal mögött két fejkendős ifjú hölgy. Jasmin és Nermin. Jasmin nemrég végezte Tuniszban az iszlám teológiai főiskolát, Nermin pedagógusnak tanul. Itt amolyan vasárnapi – vagy inkább pénteki – iskola keretében a Koránra tanítják a gyerekeket. De nem csak őket.Ma éppen aszszonyokat várnak ide, nekik a helyes Korán-olvasást oktatják. Ami nem igazi olvasás, inkább éneklés, litánia. A tónus, a hanghordozás ugyanis egyáltalán nem mellékes. Nermin el is énekel nekünk egy strófát, amelyben Allahtól békét és boldogságot kér szép, tiszta énekhangon.

– Igen, van némi változás a hitéletben a forradalom után – magyarázza Jasmin, hosszan a szemembe nézve, miközben nyomát sem látni rajta a muszlin nők hagyományos szemérmességének. – Kezd ébredni az éhség az iszlám hit és a hagyomány iránt, egyelőre nem tudni, hogy puszta érdeklődésből-e, netán a Ben Ali-féle világiasság ellenpólusaként, vagy őszinte lelki igényként. Egy biztos: a politikába nem szabad belevinni a hitet, noha most már szabadon alakulhatnak a vallásos pártok is.

Furcsa, és ez is a tunéziai kettősség része, hogy egy Korán-iskolában két fuláros lány bizonygatja nekem, hogy a júliusi választásokon a muszlim pártoknak semmi esélyük. A tunéziaiak világias gondolkodása nem fog megváltozni egyik pillanatról a másikra.

Rozoga taxin indulok kifelé az új Hammamet, a tengerparti szállodasor irányába. A Route Touristique strandok és üdülők, úszómedencék és teniszpályák, kávézók, éttermek, bárok és diszkók között vezet. Nyoma sincs a város nevét adó egykori hammamoknak, a mór fürdőházaknak, ahol iszlám rituálé szerint előbb forró, majd meleg, végül hideg fürdőt vettek a fürdőszoba nélküli viskók lakói. Ki hinné, hogy Hammamet városát egy román vállalkozó tette híres fürdőhellyé, még a múlt század húszas éveiben. Azóta persze folyamatosan épülnek a luxusszállodák, nem utolsósorban a ma gyűlölt, 23 éven keresztül regnáló Ben Ali elnöknek köszönhetően. Olyan előkelőségek tették híressé, mint Rommel tábornok és Churchill, André Gide és persze Bettino Craxi. Az egykori sokszoros olasz miniszterelnök az igazságszolgáltatás elől menekült Hammametbe, és itteni luxusemigrációjában halt meg a kilencvenes évek végén.

A villasor láttán megértjük a hírességek vonzalmát. A hófehérre meszelt kőfalak mögött haragoszöld pázsit, a kertekben nőnek bougainvilleák, hibiszkusz, rózsa, geránium, és a virágok között kaktuszok találnak maguknak élőhelyet. S mindent elönt, mindenkit elbódít a jázminillat. Most virágzik a jázmin, Tunézia gyöngyvirága, a forradalom szimbóluma.

–Hervatag jázminok –mondja kesernyésen Anis Sehili, az El Mouradi szállodalánc kereskedelmi igazgatója. – Senki nem vitatja Tunéziában, hogy szükség volt a politikai változásokra, csakhogy a turizmus nagyon érzékeny minden változásra. S noha a tunéziai forradalom – ellentétben az egyiptomival vagy a líbiaival – bársonyos, vagy inkább jázminos, a bizonytalanság mégis elijesztette a külföldi turistákat. Tavaly hétmillió vendég érkezett az észak-afrikai országba, az eddig ismert szállodai foglalások szerint az idén a fele sem jön. Ami padlóra viszi a tuné ziai gazdaságot.

Hammamet (Tunézia), 2011. április