Gyilkos reformmal vádolják a minisztert

– Ez nem a sarki közért, ahol leltárt készítünk, és lehúzzuk a rolót: itt emberekről van szó –háborodik fel a kelet-romániai Tutova kórházának vezetője a kérdésre, miért késik a páciensek elköltöztetése az idősotthonná alakuló kórházból. A tutovai egyike annak a 67 kórháznak, amely április elsejétől nem kap finanszírozást az egészségbiztosító pénztártól.

Nagy belpolitikai vihart kavart Romániában a kiskórházak bezárása. Az ellenzék egyenesen azzal vádolta Cseke Attila egészségügyi minisztert, hogy etnikai alapon döntött, a románokat sújtva a magyar lakossággal szemben. A hét végén két haláleset is borzolta a kedélyeket, a mentők nem értek ki időben, így ezeket is a helyi kórházak bezárásának számlájára írják. Az ellenzék „gyilkos reformról” beszél és a helyi lakosok útlezárásokkal tiltakoztak a bezárások ellen – írják a helyi lapok.

Az átalakításra javasolt kórházak közül egyetlen egyben működik állandó ügyelet.

Másutt rendre egy-egy szakorvos – a legtöbb esetben gyermek- vagy belgyógyász – várja a pácienseket. Délután vagy este nincs ügyelet, sebészi beavatkozásról pedig szó sem lehet. – Kórházról akkor beszélhetünk, ha legalább az esélye megvan, hogy a beteget ellássák. Márpedig így csak a beteg szerencséjén múlik, hogy kap-e szakirányú ellátást. Egy szemorvos vagy fül-orr-gégész a legjobb esetben továbbküldi a pácienst – érvelt Cseke Attila egészségügyi miniszter A kórházak pácienseinek 90 százalékát hazaengedték. Az egészségügyi miniszter szerint ez mindent elmond arról, milyen ellátás folyt ezekben a kórházakban. Cseke Attila kérdésünkre azt is hozzátette: a hatvanhét intézmény átalakítása 70 millió lejes (mintegy 4,5 milliárd forint) megtakarítást jelent. Az átalakuló kórházak alkalmazottai kérhetik áthelyezésüket, hely éppenséggel van. Csak Brassó megyében 300 üres orvosi állás van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.