A forradalom nem exportálható

– A líbiai helyzet megoldása nem kizárólag katonai kérdés, politikai rendezés is szükséges – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen az al-Dzsazíra hírcsatornának. A NATO-főtitkár szavai azonban nem értelmezhetők úgy, hogy a szervezet elhamarkodottan avatkozott volna be légierejével a konfliktusba.

– Ez azt jelenti, hogy a NATO nem döntheti meg Kadhafit a líbiai felkelők helyett – mondta lapunknak Tálas Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez helyes is, hiszen Afganisztánban vagy Irakban a rendszer külső erővel történt megdöntése nem vezetett megoldáshoz. –Az ENSZ BT határozata kizárólag a civilek védelmét biztosító légtérzár fenntartására vonatkozik, konszenzus csak ebben van – mondta a szakértő, kizárva, hogy szárazföldi beavatkozásra is sor kerülhetne.

– Végképp megromlana aNyugat viszonya az autoriter rezsimekkel teli térséggel, ha Kadhafit közvetlenül döntenék meg, nyugati erőkkel. Ez az ellenzék legitimitását is aláásná. A forradalom nem exportálható – vélte Tálas, hozzátéve, hogy politikai megoldás szükséges. A nemzetközi közösség elkötelezte magát a Kadhafi nélküli Líbia mellett. Ám ez nem zárja ki, hogy tárgyalásos úton távozzon a hatalomból, esetleg megegyezés híján, egy Kadhafi környezetéből induló puccsal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.