„Vigyétek magatokkal Kadhafit!”

Háromezer tüntető fogadta Bengáziban az Afrikai Unió (AU) csonka delegációját –Jacob Zuma dél-afrikai elnöknek, a legfajsúlyosabb politikusnak az ötfős csoportban halaszthatatlan dolga akadt, és a felkelőkhöz már nem látogatott el. A Moammer Kadhafi lemondását követelő felkelők székhelyének tartott városban félelemmel és szkepszissel figyelték a pánafrikai szervezet ügyködését: szerintük az AU Kadhafi pártján áll, és tűzszüneti tervükben nincs garancia arra, hogy a líbiai vezető távozna a hatalomból. „Afrikai Unió, vidd magaddal Kadhafit!” – „üdvözölték” a delegációt Bengáziban a Reuters szerint. Az átmeneti kormány tegnap közölte is: nem lehet szó tűzszünetről, amíg Kadhafi nem távozik.

Az afrikai delegáció tegnap reggel jelentette be, hogy Kadhafi elfogadta a tűzszünetre vonatkozó javaslatot. Igaz, a líbiai vezető ezek után újabb támadást indított a Nyugat-Líbiában egyedül a felkelők kezén lévő város, Miszráta ellen. Az Afrikai Unió delegációjának Tripoliban tartott sajtótájékoztatója szerint a megbeszéléseken fel semmerült Kadhafi távozásának eshetősége.

Ezzel együtt Zuma arra biztatta az Észak-atlanti Szövetséget, hogy „adjon egy esélyt a tűzszünetnek”, s szüntesse be a légi csapásokat a líbiai vezetőhöz hű fegyveresek ellen. A NATO a tűzszüneti javaslatra reagálva közölte: az ENSZ felhatalmazása alapján addig folytatja a katonai akciókat Kadhafi erői ellen, amíg azok civilek életét veszélyeztetik. Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára emlékeztetett: Kadhafi a konfliktus elején már kétszer jelentett be tűzszünetet, de egyiket sem tartotta be. A főtitkár azt is jelezte, bármiféle megegyezésnek választ kell adnia a líbiai nép politikai reformokról szóló követeléseire. A NATO szombat óta 300 akciót indított, 49 tankot, 9 páncélozott csapatszállítót, és több fegyver raktárat pusztított el. Rasmussen elmondta: a konfliktusnak nem lehet pusztán katonai megoldása, politikai reformok is szükségesek. Hozzátette: a NATO el akarja kerülni az elhúzódó konfliktust.

A dél-afrikai, mauritániai, mali, kongói és ugandai politikusok javaslata azonnali tűzszünetre és a NATO légi csapásainak felfüggesztésére szólít fel, illetve előírná a külföldiek megvédését, nemzetközi segélyek szállítását, továbbá a felkelők és a kormány közti tárgyalásokat. Az AU egyébként eddig nem villogott a béketeremtésben: kísérletei Szomáliában, Elefántcsontparton és Madagaszkáron is elbuktak.

 

Jacob Zuma dél-afrikai és Denis Sassou Nguesso kongói elnök (két kísérővel) tárgyal Kadhafival
Jacob Zuma dél-afrikai és Denis Sassou Nguesso kongói elnök (két kísérővel) tárgyal Kadhafival
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.