Amerikából jöhet Sarkozy szocialista kihívója

A szocialista és szélsőjobboldali előretörést, valamint súlyos kormánypárti kudarcokat hozó helyi választások után, mostantól már minden az egy év múlva esedékes elnökválasztásról szól a francia belpolitikában. A nagy pártok máris megkezdték hosszúnak ígérkező választási hadjáratukat – jelöltjeik mielőbbi kiválasztásával és felépítésével.

A szélsőjobboldal van a legkényelmesebb helyzetben. Semmi kétség sem lehet afelől, hogy a Nemzeti Front (FN) Marine Le Pent nevezi be a versenybe, akit a közvélemény-kutatások többsége a második fordulóba vár. A kérdés legfeljebb az lehet jövő tavasszal, hogy az FN jelöltje konzervatív vagy szocialista ellenféllel küzd-e az Élysée-palotáért.

A jelenlegi államfőnek meglehetősen rosszak az esélyei. Az utolsó erőfelmérésnek tekintett helyi szavazáson nemcsak Nicolas Sarkozy pártja, az UMP szerepelt le, hanem az elnök népszerűségi mutatója is mélypontra zuhant. Olyannyira, hogy újabban már a kormánypárti táboron belül is felvetődik Sarkozy lecserélésének a lehetősége. Alternatívaként a leggyakrabban Francois Fillon neve bukkan fel. A kormányfő azonban – bár időnként tesz óvatos elhatárolódó gesztusokat – a nyilvánosság előtt nem győzi hangsúlyozni, szerinte a jobbközép legjobb jelöltje mindenképpen Sarkozy lehet. Kormánypárti oldalon egyelőre kérdőjelesnek vélik a Jean-Louis Borloo körül tömörülő centristák pozícióját is, akik főként az államfő gazdaság- és szociálpolitikáját bírálják. Szerintük mindkettő túlságosan jobbfelé csúszott el. A jobbra tartás magyarázatát abban látják, hogy Sarkozy valójában a szélsőjobboldaltól akar majd szavazatokat elhódítani jövő tavasszal. Tovább bonyolította a képet, hogy Borloo bejelentette: híveivel együtt kiválik a Sarkozy-pártból – így szinte biztosra vehető, hogy a centristák vezetője jelölteti magát az elnökválasztások első fordulójában.

A centristák jobbratolódási vádjait alátámasztani látszanak Sarkozy választási kampányának első lépései, mindenekelőtt a világiságról és a nemzeti identitásról kezdeményezett vita. Az UMP – nyolc miniszter részvételével – nemrég tartott nagy visszhangot kiváltó kerekasztal-tanácskozást a laicitásról, amelyet az ellenzék az iszlám elleni akciónak érzékelt. A kormánypártok júniusban határozati javaslatot terjesztenek be a Nemzetgyűlésben a „vallások helyének pontosabb kijelölése céljából”.

Ellenzéki politikusok és a franciaországi muzulmán vezetők attól tartanak, hogy a törvényhozás az iszlám vallásgyakorlási körének szűkítése mellett teszi le majd a garast. – A franciák nem idegengyűlölők, csak azt akarják, hogy Franciaország francia maradjon – hangoztatta Claude Guéant belügyi és bevándorlási miniszter. Egy tévévitában pedig Sarkozy azt találta mondani, hogy hazájában „francia iszlámot látna szívesen”.

A szocialisták (PS) látható malíciával figyelik a jobbközép manővereit.

Eközben választási kampányuk nyitányaként Martine Aubry főtitkár ismertette a szociális program első csomagját. A szocialisták a többi között azt ígérik: ha győznek, visszaállítják a 60 éves nyugdíjkorhatárt. E beszéd nemcsak a párt, hanem Aubry saját pozicionálását is szolgálta. A főtitkár hivatalosan még nem jelentette be indulását az államfő jelöltségért, de szándékát nyilatkozatai egyértelművé teszik.

Aubrynak azonban nem lesz könnyű dolga. A szocialisták a tagság megszavaztatásával döntik el, ki képviselje a pártot a 2012. tavaszi államfőválasztáson. Elkeseredett küzdelem várható a mandátum elnyerésért, amely sokak szerint megoszthatja a pártot, és a várható személyes marakodások rossz visszhangot válthatnak ki a közvéleményben – mindez visszaüthet a szavazófülkéknél.

Aubryn kívül az elemzők három komoly jelölttel számolnak a szocialistáknál. Közülük Francois Holland, a párt volt első embere biztosan indul. A szocialisták előző államfőjelöltje, Ségolene Royal már tavaly ősszel bejelentkezett – ő 2007-ben viszonylag szoros küzdelemben szenvedett vereséget Sarkozytől. Azóta viszont meggyengült a befolyása a PS-en belül.

A szocialisták legnagyobb titkos favoritja Dominique Strauss-Kahn. A volt pénzügyminiszter, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi vezérigazgatója még látványosan habozik, ám a felesége, Anne Sinclair – aki népszerű tévéműsor-vezető lévén közéleti tényezőnek számít Franciaországban –már nyilvánosan beszélt arról, hogy nem szeretné, ha férje még egy ciklust vállalna az IMF élén.

Strauss-Kahn újabban a posztjával nem mindenben összeegyeztethető nyilatkozatokat tesz. A minap Washingtonban egy szociálisabb gazdaság mellett tört lándzsát, bírálta a tisztán liberális piacgazdaságot. Kifejezte véleményét, hogy a globalizáció elmélyítette a gazdagok és a szegények közötti szakadékot. Strauss-Kahnmár hazafelé beszél – vonták le a következtetést francia elemzők. A friss francia közvélemény-kutatások pedig azt mutatják: egyesetleges Sarkozy–Strauss-Kahn küzdelemben pillanatnyilag a szocialista jelölt felé billen a mérleg nyelve.

Dominique Strauss-Kahn visszatérhet
Dominique Strauss-Kahn visszatérhet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.