Pellengérre állítják Kínát

Három a világban megfigyelhető új tendenciát emel ki az amerikai külügyminisztérium pénteken bemutatott éves emberjogi jelentése.

A két pozitív: a civil jogvédő csoportok (az Amnesty International példájának ma már tengernyi a helyi követője) globális elterjedése, illetve az új technológiák, az internet, a mobiltelefonok megnövekedett használata a demokrácia javára. A negatív pedig az: a korábbiakhoz képest nőtt a világban az erőszak a sebezhetőnek nevezhető embercsoportokkal, így a bőrszín szerinti vagy a vallási kisebbségekkel, melegekkel szemben.

– A tapasztalat márpedig azt mutatja: az emberi jogokat tiszteletben tartó kormányok idővel stabilabbak, békésebbek és virágzóbbak lesznek – mondta a jelentés bemutatóján Hillary Clinton. Az amerikai külügyminiszter külön kiemelte több állam, így Venezuela, Oroszország vagy Pakisztán jogsértéseit, és feltűnően élesen fogalmazott Kínával kapcsolatban. –Üdvözöljük a felemelkedő, prosperáló Kínát – jegyezte meg. De gyorsan rátért arra, hogy kormányát „mélyen aggasztja” a másként gondolkodókkal, értelmiségiekkel, aktivistákkal szembeni pekingi fellépés. Külön kiemelte a vasárnap őrizetbe vett világhírű művész, Ai Weiwei ügyét.

A 2010 végével lezárt jelentés lekéste ugyan az „arab tavasz” fejleményeit, de Clinton megállapította: –Inspirál bennünket (az észak-afrikai és közel-keleti) aktivisták bátorsága és elkötelezettsége. Harcaikban a méltóságra és a tiszteletre való egyetemes vágyódás igaz megnyilvánulását látjuk. Mellettük, továbbá a világ minden, a demokrácia és az emberi jogok ügyének előmozdításán békésen fáradozó polgára, aktivistája és kormánya mellett állunk.

– Mi is jó példával akarunk elöl járni! – mondta Michael Posner, az emberi jogokért felelős külügyi államtitkár. Bejelentette, hogy az USA most először saját helyzetéről is beszámol az ENSZ genfi székhelyű emberjogi tanácsa előtt. Posner Kínával kapcsolatban a Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) irodalmár bebörtönzésére is utalt; erre Peking rendszerint különösen kényesen szokott reagálni. Megemlítette a belarusz ellenzékkel szembeni fellépést is. Clinton közölte: az amerikai kormány új, az emberi jogoknak szentelt honlapot indított, biztonságos hozzáféréssel, regisztrációs kötelezettség nélkül. Mintegy negyven ország cenzúrázza az internetet.

 

Rendőrök a pekingi Tiltott Városban
Rendőrök a pekingi Tiltott Városban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.