Nincs mivel bombázni Kadhafit?

Az Egyesült Államok fokozatosan kivonja csapatait a líbiai légtérből, ám úgy tűnik, űr támadt a helyén. A felkelők nehezményezik, hogy a NATO-csapatok kevesebbet támadnak, illetve hogy már kétszer is találat érte saját csapataikat - Kadhafié helyett. Washington már szólt Londonnak és Párizsnak: több harci gép kellene.

A BBC szerint az Adzsdabíja mellett történt légi csapásban tizenhárom felkelő vesztette életét. A spanyol El País (az al-Arabíja arab nyelvű tévécsatornára hivatkozva) ugyanakkor közölte: csütörtökön az Adzsdabíjától nyolcvan kilométerre fekvő Brega térségében is légitámadás érte a lázadókat, és közülük legalább ötvenen meghaltak.

Felkelők Brega közelében, Kelet-Líbiában
Felkelők Brega közelében, Kelet-Líbiában

A líbiai felkelők az elmúlt napokban éppen amiatt panaszkodtak, hogy amióta a NATO vette át a Líbia elleni támadások irányítását, elmaradtak a Kadhafi elleni bombázások. „A kormánycsapatok félnek a bombázástól, de a NATO tétlenkedik. Halljuk a harci gépeket, de nincsenek légi csapások. Mire várnak, miközben Kadhafi erői lerombolják a városainkat?” – idézte egy felkelő szavait szerdán a Reuters. Aztán 24 óra leforgása alatt minden megváltozott, és csütörtökön az AFP-nek már azt nyilatkozta Ali Sahli, egy tüntető: „A mi tankunkat lőtték ki a NATO gépei, és a robbanásban sokan meghaltak. Ahelyett, hogy Kadhafi csapatait támadnák, minket lőnek.” „Valami nincs rendben a szövetségeseinknél” – tette hozzá Szulejman Rifadi, az adzsdabíjai kórház önkéntes ápolója.

Azt, hogy valami tényleg nincs rendben a szövetségesek között, a csütörtöki Guardian is gyanítja. Megírja, hogy miután az Egyesült Államok fokozatosan csökkenti szerepét a szövetségesek akciójában, s hadihajókat és vadászgépeket vont ki a Kadhafit támadó kötelékből, mintha űr támadt volna a helyén. Washington maga is nyomást gyakorol legfőbb szövetségeseire, Franciaországra és Nagy-Britanniára, hogy állítsanak hadrendbe több harci gépet, de a jelek szerint az európaiaknak nincs elég bombázójuk.

A felemás hozzáállás azért meglepő, mert Nicolas Sarkozy elnöki esélyei kifejezetten a katonai akció sikerétől függnek. Franciaország az első perctől vezető szerepet vállalt a líbiai katonai akcióban, harci gépei elsőként indítottak légi csapásokat Kadhafi erői ellen, és a Charles de Gaulle repülőgép-hordozó is elsőként indult Líbia partjaihoz. Párizs képviseli a legnagyobb erőt a műveletben a maga nyolc Rafale és tizenkét Mirage–2000 vadászbombázójával, amelyeknek légi utántöltését hat KC–135-ös tankergép biztosítja. A francia repülőgép-hordozón további tíz Rafale tartózkodik, és szerepet kaphatnak különféle felderítőgépek is.

A britek tizenkét Tornado típusú vadászbombázót és tíz Eurofighter Typhoon vadászgépet vetettek be a Kadhafi-ellenes harcokba. Emellett a királyi haditengerészet két fregattal és a Trafalgar osztályú HMS Triumph tengeralattjáróval képviselteti magát. A harcok kezdeti szakaszában nagy hasznát vették a Tomahawk robotrepülőgépeknek is, ráadásul (meg nem erősített hírek szerint) líbiai terepen vannak a brit különleges egységek tagjai is, akiknek fontos szerepük van a célmegjelölésben és a felderítésben. Olaszország ugyan – talán a Silvio Berlusconi és Moammer Kadhafi közötti jó kapcsolatok miatt – csak később kapcsolódott be a szövetségesek katonai akciójába, de Franciaország és Katar után harmadikként ismerte el a felkelők bengázi Átmeneti Nemzeti Tanácsát. Különösen katonai repülőtereinek rendelkezésre bocsátásával járul hozzá a katonai akcióhoz. Légierejéből négy Tornado repülőgép és négy F–16-os vadászgép kapcsolódott be a légitámadásokba, az olasz haditengerészet pedig a Garibaldi könnyű repülőgép-hordozót vezényelte a tengeri blokádhoz.

A felsorolt harci arzenál eddig Kadhafi katonai potenciáljának harminc százalékát tönkrezúzta, de a jelek szerint mindez nem elég a gyors sikerhez. Nehezíti a helyzetet, hogy Kadhafi élő pajzsnak használja a lakosságot, csapatai elvegyülnek a polgári lakosság között. Alain Juppé francia külügyminiszter a France Info hírrádiónak adott interjújában maga is elismerte, hogy mivel el akarják kerülni a „járulékos veszteségeket”, megvan a veszélye annak, hogy a hadműveletek megfeneklenek. Példaként Miszrátát említette, ahol napok óta öldöklő küzdelem folyik a város birtoklásáért, és ennek szenvedő alanya a polgári lakosság.

Clinton tűzszünetet sürget

– Moammer Kadhafinak tűzszünetet kell hirdetnie, vissza kell vonnia csapatait az elfoglalt városokból, valamint távoznia kell a hatalomból és Líbiából is – közölte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Egyben elutasította Kadhafinak a Barack Obama elnökhöz intézett tűzszüneti kérelmét. Kadhafi arra kérte Obamát, hogy állítsa le az „egy fejlődő ország kis népe ellen vívott igazságtalan háborút”. (Hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.