A Sarkozy-buldózer ütötte az első rést
A kutató a közvélekedéssel ellentétben úgy gondolja: nem a líbiai légtérzár támogatása mögül kihátráló Németország volt az egyetlen meghatározó európai állam, amelyik „rést ütött a nyugati államok falán”. – Azzal, hogy Sarkozy egyoldalúan elismerte a Moammer el-Kadhafi elleni bengázi lázadókat, lépéskényszerbe hozta a Nyugatot. Amikor március 19-én Párizsba hívta a harcra kész országokat, kész tények elé állította azokat, hiszen a francia vadászgépek már a levegőben voltak – fejtegette Kiss J. László. Megítélése szerinte a Kadhafi-rezsimmel szembeni katonai fellépéssel a népszerűsége mélypontján lévő Sarkozynek – a kommunistákat, illetve a szélsőjobboldali Nemzeti Frontot leszámítva – sikerült nemzeti egységfrontot teremtenie.
Az ENSZ BT-határozatra alapuló repülési tilalmi zóna kikényszerítése arra is jó az Elysée-palotának, hogy megszabaduljon a korrupt és zsarnok arab rendszerek támogatójának imázsától. Különösen, hogy a korábbi francia külügyminiszter, Michele Alliot-Marie tarthatatlanná vált, miután kiderült, hogy a januárban elűzött tunéziai elnök, Zin el-Abidin Ben Ali egyik bizalmasának vendégeként töltötte karácsonyi szabadságát az egykori francia gyarmaton, sőt a rogyadozó tuniszi rezsimnek nyújtandó párizsi segítségről is tárgyalt. – A líbiai válság jól beleilleszkedik abba a Sarkozy-világképbe, amely az Európai Unió – Németországnak kedvező – keleti dimenziójával szemben a mediterrán térség stratégiai jelentőségét értékeli fel – vélte.
A franciától gyökeresen eltérő német magatartás kapcsán a kutató arra emlékeztetett: Németország már történelmi múltja miatt is jóval tartózkodóbb a külföldi katonai missziók tekintetében. A franciák egyébként az elmúlt években több fekete-afrikai válsággócban megpróbálták belerángatni közösnek mondott, valójában a francia befolyás erősítését célzó katonai akciókba a németeket.
A Bundeswehr kapcsán már az óriási dolognak számított, hogy a szociáldemokrata Gerhard Schröder vezette SPD–Zöldek-koalíció csatlakozott a NATO 1999-es – ENSZ-felhatalmazás nélkül elindított – koszovói és szerbiai légi csapásaihoz. Ugyanez a baloldali koalíció 2003-ban nem vett részt az Irak elleni háborúban, míg a mostani keresztény–liberális kormány is kimaradt a katonai műveletekből. – A „kalandoktól ódzkodó” német külpolitika nehezen követte Washington változó irányvonalát, ugyanakkor a mindenkori kancellár csak parlamenti felhatalmazással vetheti be külföldön a haderőt. A tartományi választásokkal „terhelt” belpolitikai helyzetben Angela Merkel ilyen kockázatot nem akart vállalni – hangoztatta a kutató, aki szerint a német gondolkodást az „exit option” is meghatározza. Annak alapos felmérése, hogy mikor és hogyan lépnek ki egy (katonai) akcióból.
