CIA-ügynökök segítik a lázadókat

Noha Amerika deklaráltan nem küld csapatokat líbiai földre, a CIA emberei jelen vannak az észak-afrikai országban – közölte több vezető amerikai sajtótermék.

Ezt (mint hírszerzési ügyekben általános gyakorlat Washingtonban) nem erősítették meg.

Max Boot, a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) főmunkatársa azt mondta: „nagyon meglepné”, ha a CIA nem lenne már jelen Líbiában. Az ENSZ BT vonatkozó határozata „bármilyen külföldi megszálló erő” telepítését tiltja csak. Brit illetékesek szerint London titkosszolgálata is feladatot hajt végre Líbiában. Az amerikai sajtó azt írja: a missziót Barack Obama elnök egy titkos, de általánosságban fogalmazó rendelete teszi lehetővé. Ez azt jelentheti: egyes akcióihoz a CIA felhatalmazást kér a Fehér Háztól. Feladatai között szerepelhet a lázadókkal való kapcsolattartás, műholdfelvételek megosztása velük, illetve vezetőik jobb megismerése. Amerika továbbra is próbálja kipuhatolni, kikből állnak a Kadhafi -ellenes erők. Az USA mindenképpen el akarja kerülni az 1980-as évek afganisztáni forgatókönyvének megismétlődését, amikor a szovjetekkel harcoló ellenállók személyében saját későbbi ellenségeit támogatta. – Biztosan meg tudjuk mondani, mi ellen vannak a líbiai lázadók. De megközelítőleg sem értjük, minek a pártján állnak –mondta Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke.

A The New York Times szerint az elnöki rendelet a titkos fegyverszállítást is lehetővé teszi, de az USA eddig nem bocsátott fegyvereket a lázadók rendelkezésére. A BT határozatának szűk – és a Kadhafi-elleneseknek kedvező – értelmezése szerint az embargó csak a Dzsamahiríja javára történő (azaz a Kadhafi -rezsimnek szánt) szállításokra vonatkozik, és nem feltétlenül a Dzsamahiríja területére. Obama egy tévéinterjúban nem zárta ki az amerikai fegyverszállítás lehetőségét.

Minden trükk megmutatkozik a Líbiára vonatkozó 1973-as határozatban, ami a BT-határozatokban általában megjelenhet – mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász a Magyar Külügyi Intézetben. A politikai konszenzus gyakran olyan szóösszetételeket eredményez, amelyeket bárhogy lehet értelmezni. A határozat ugyan kizárja a katonai megszállást, de ennek definícióján is lehet vitatkozni – egy lezuhant pilótát kimentő alakulat már nem férne bele egy szűk értelmezésbe. (Z. E.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.