Napokon belül eldől Szaleh sorsa

Most már csak napok kérdése –mondta Joshua Maricich lapunk érdeklődésére, hogy mikor távozhat Ali Abdullah Szaleh jemeni elnök végleg a hatalomból. Az amerikai újságírót, írót Addisz-Abebában, az etiópiai fővárosban értük utol, miután egy hete három másik kollégájával kiutasították Jemenből.

Maricich négy éve élt Jemenben, és bár a kiutasítás okát a rendőrök nem közölték, az újságíró feltételezi, hogy a hatóságok a hét végi „mészárlásra” készülve (pénteken több mint 45 tüntető vesztette életét, miután biztonsági erők a tömegbe lőttek) akartak megszabadulni a nemzetközi kapocslatokkal rendelkező szemtanúktól. – Pénteken dőlt el, hogy Szalehnek nincsenek már hetei hátra – véli Maricich, emlékeztetve, hogy Egyiptomban is az erőszak túlzott alkalmazása tette még elszántabbá a tüntetőket.

Az újságíró tapasztalata szerint a jemeni elnök lemondását követelők tömege mára igen vegyes, de alapvetően egyetemista fi atalok jelentik a tiltakozások motorját. Ők éberen figyelik, nehogy a törzsek vagy Szaleh ellenségei kisajátítsák a forradalmat.Most leginkább a hadseregtől tartanak a fiatalok: hétfőn az ország második legbefolyásosabb embere, Ali Mohszen Al-Ahmar tábornok jelentette be, hogy a tüntetők oldalára áll. Azóta a jemeni hadsereg különböző lojalitású egységei néznek egymással farkasszemet a jemeni fővárosban, Szanaában.

– Mohszen a rezsim része, akinek elnöki ambíciói vannak. A tüntető fiatalok számára azonban nem jelentene gyökeres változást, ha ő kerülne hatalomra – mondta Joshua Maricich. Mohszen mellett Hamid Al-Ahmar dúsgazdag ellenzéki vezető is ringbe szállhat az esetleg megüresedő elnöki székért, de ő is az uralkodó elit tagja születése óta.

A polgárháború rémképével fenyegetőző Szaleh tegnap felajánlotta, hogy már jövő januárban távozik, ám az ellenzéknek ez nem elég. Az elnök most leginkább a jemeni káosztól tartó Egyesült Államokban és Szaúd-Arábiában bízhat. Az Észak-Jemenben 2004 óta folyó polgárháború síita felkelői állítólag kapnak valamilyen iráni segítséget, és Rijád idegesen figyeli, ahogy a szomszédságában Bahrein után újabb „fronton” juthat befolyáshoz Irán. Szaúdi katonai beavatkozásnak azonban kicsi az esélye Jemenben.

Az arab államot délről is fenyegeti egy elszakadási mozgalom. Az Afganisztánból hazatérő mudzsahedeknek jó hasznát vette Szaleh a „hitetlen”, korábban kommunista dél megregulázásában 1994-ben. Abból az időből származik Mohszen jó kapcsolata az iszlamistákkal –emiatt Washington számára ellenszenves utódjelölt.

Szaleh úgy akarja láttatni, hogy ő az egyetlen akadálya Irán jemeni térnyerésének és az országban meghúzódó al-Kaida-sejt elterjedésének. Az ismert taktika eddig bevált: a 32 éve uralkodó Szaleh tavaly 175 millió dollárt zsebelt be Washingtontól, főleg a biztonsági erők megsegítésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.