A katonai akcióhoz nem csatlakozunk

Továbbra sem kíván csatlakozni Magyarország a Kadhafi líbiai vezető rezsimje elleni katonai akcióhoz. „Én az óvatos álláspont híve vagyok” – erősítette meg tegnap Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón. Mint mondta, az EU-álláspont egyértelmű: elfogadhatatlan, hogy a háborús cselekményben részt nem vevő civilek essenek áldozatul. A civileket meg kell védeni, de minden lépésnek kizárólag a humanitárius segítségnyújtás és a várható menekültkérdés megoldására kell koncentrálnia.

Martonyi János külügyminiszter kedden az egyiptomi–líbiai határon „térképzte fel” azoknak az esetleges további lépéseknek a körét, amelyeket a humanitárius helyzet javítása érdekében kell tennie az EU-nak. Tripoliban a magyar nagykövetség továbbra is működik.

– Az egy másik dolog, hogy létrejött egy koalíció olyanok részvételével, akik hajlandók katonai cselekményeket is végrehajtani. Mi nem tartozunk ezen országok közé. Magyarország álláspontja addig ez lesz, amíg nem történik olyan fejlemény, amely miatt változtatni kellene – közölte a miniszterelnök. A Népszabadság kérdésére – hogyan értékeli, hogy a Líbiával foglalkozó párizsi tanácskozásra a gyors összehívásra való hivatkozással nem hívták meg, holott ő az EU soros elnöke, míg a lengyel kormányfő ott volt – Orbán úgy reagált: „Semmi keresnivalóm nem lett volna a párizsi csúcstalálkozón. Az EU-elnökség nem terjed ki külpolitikai kérdésekre a lisszaboni szerződés elfogadása óta. Ezt a munkát Ashton külügyi főképviselő hangolja össze. Akkor lett volna indokolt, hogy ott legyünk Párizsban, ha hajlandók lettünk volna részt venni a katonai akcióban.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.