Százezrek fedél nélkül Japánban

Helyi idő szerint hétfő este szürkés majd fehér füst szállt fel a fukusimai atomerőműnek először a 3-as, majd később a 2-es reaktorából is. A tűzoltók ezért átmenetileg elhagyták a munkahelyet, s leállították a 3-as reaktor locsolását tengervízzel. Az üzemeltető Tokyo Electric Power cég szerint a füst hatására nem emelkedett, azaz stabil maradt a sugárzás szintje. A szakértők vizsgálják a füst okát – közölték. Állítólag nem a túl magas hőmérséklet miatt eresztettek ki tudatosan párát –amit vasárnap kényszermegoldásként mérlegeltek –, hanem valaminek az égése okozhatta mindkét reaktorban a füstöt.

A nyugtalanító fejleményre néhány órával azután került sor, hogy reménykeltő hírként közölték: immár a március 11-i földrengésben, majd két robbanásban is sérült erőmű mind a hat reaktorára sikerült rákötni az elektromos vezetéket. Sőt a Reuters értesülése szerint az egyik reaktorban be is indították a hűtést szolgáló vízpumpákat, hogy megszüntessék a túlmelegedést, amely a múlt szerdai robbanással a legsúlyosabb nukleáris válságot okozta az 1986-os csernobili katasztrófa óta. Tegnap egyébként az erőmű még egy dolgozója kapott olyan adag sugárdózist, amely meghaladja az éves megengedett értéket. Így már nyolcan szenvedtek sugárfertőzést az erőművet üzemeltető vállalat dolgozói közül. Az éjszaka folyamán pedig azt közölték, hogy immár az erőmű közelében a Csendes-óceán vizében is észleltek enyhe radioaktív sugárzást.

Kan Naoto japán kormányfő délután még azt mondta, hogy az atomerőműben a helyzet lassan, de fokozatosan javul. Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kora este a helyzetet továbbra is „nagyon komolynak” ítélte, de –mint fogalmazott – „semmi kétsége” afelől, hogy Japán sikeresen túljut a nukleáris válságon. Az ENSZ egészségügyi világszervezete tegnap megerősítette, hogy a vártnál nagyobb sugárzási szintet mértek az atomerőmű környékén a zöldségekben és a tejben. AWHO, miként Edano Jukio kormányszóvivő is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs ok a túlreagálásra, a szenynyezett zöldségek néhányszori fogyasztása nem okoz egészségkárosodást. Ugyanakkor Kína és néhány más ázsiai ország is bejelentette, hogy ellenőrzik a Japánból érkező élelmiszerszállítmányokat.

A tegnapi közlés szerint immár 8800 fölé emelkedett a tíz nappal ezelőtti földrengés és szökőár halálos áldozatainak a száma. Mint az AP jelentette, a rendőrség becslése szerint végül a halottak száma meghaladhatja a 18 ezret. Mintegy 350 ezren, köztük a fukusimai atomerőmű körzetéből kitelepítettek pedig menekültszállásokra kényszerültek. Japán északkeleti, a földrengés, majd a szökőár által letarolt részén 15 ezer lakóház tűnt el, további 100 ezer pedig lakhatatlanná vált.

A cunami sújtotta tengerparti Rikuzentakatában – mint a Reuters tudósítója beszámolt róla – hozzákezdtek az első ideiglenes lakóházak felhúzásához. Az eredetileg 23 ezer lakosú kisvárosban 740 halottról tudnak, s majd kétezret eltűntként tartanak számon. Az épen maradt iskolaépület tornatermében jelenleg ezren – a szó szoros értelmében – húzzák meg magukat egymás mellé tolt matracokon. A Világbank tegnap nyilvánosságra hozott első gyorsmérlegében 125–235 milliárd dollár –Japán GDP-jének 2,5-4 százaléka – közé teszi a március 11-i katasztrófa okozta károk nagyságát. Az előrejelzés szerint legalább öt évbe telik, amíg Japán befejezi az újjáépítést.

Fukusimából menekített lakók, az Észak-Japán Jonezava menekültközpontjában. Még fennáll a robbanásveszély
Fukusimából menekített lakók, az Észak-Japán Jonezava menekültközpontjában. Még fennáll a robbanásveszély
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.