Meghalt Warren Christopher

Ő volt az egyetlen ember, aki késsel-villával ette az M & M drazsét – Bill Clinton tréfás megjegyzése is jellemzi mindig elegáns, kimért, távolságtartó első külügyminiszterét. A kaliforniai ügyvédként is ismert Warren Christopher 85 évesen, pénteken hunyt el Los Angeles-i otthonában.

A világ 1981-ben figyelt fel a nevére, amikor – utolsó munkanapján mint Jimmy Carter külügyminiszter-helyettese – elérte a teheráni amerikai nagykövetségen rekedt túszok kiszabadítását. Ezzel persze már nem tudott segíteni az elnökön, aki az előző novemberben elveszítette a választásokat. Clintonnak pedig akkor volt szüksége rá, amikor 1992-ben nyert. Átmeneti stábját, majd az amerikai diplomáciát bízta rá. Bár Clinton a gazdaság rendbetételét és nem a külpolitikát helyezte elnöksége középpontjába, nem vonhatta ki magát a globális ügyek alól. Bár bírálat érte a ruandai fiaskóért, a nemzetközi közösség boszniai tehetetlenkedéséért, sikerek is fűződtek ehhez az időszakhoz. Magyarország NATO-tagságát is előkészítette a Békepartnerség-kezdeményezés, az oslói megállapodások létrehozták a palesztin hatóságot, Izrael békét kötött Jordániával. Az USA helyreállította kapcsolatait Vietnammal és 1995-ben megszületett a boszniai háborút lezáró daytoni egyezmény.

Warren Christopher
Warren Christopher
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.