Távirati stílusban

Kertész Imrét idézte Berlinben Schmitt

Kertész Imrét is idézte a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány berlini rendezvényén elmondott beszédében Schmitt Pál. Az irodalmi Nobel-díjas írót magyar konzervatív politikusok nemigen szokták idézni. A német konzervatívokhoz közel álló alapítvány berlini rendezvényén Schmitt úgy fogalmazott: a gondolkodó ember sosem esik abba a csapdába, hogy sztereotípiákkal vagdalkozzon. (D. A.)

 

150 éves Itália

Egysége 150. évfordulóját ünnepelte tegnap Olaszország: Garibaldi és vörösingesei, majd a piemonti hadsereg egyesítette az olasz csizmát, 1861. március 17-én kiáltották ki királlyá II. Viktor Emánuelt. Az ünneplést a rossz idő mellett viták is zavarják: az Umberto Bossi vezette, elszakadásért kampányoló Északi Liga tagjai nem hajlandóak elénekelni az olasz himnuszt. (mr1-kossuth.hu)

Ötezer embert rúgnak ki a szlovák vasúttól

Ötezer embert bocsátanak el a szlovák vasúttól három év alatt. Az Új Szó pozsonyi napilap szerint a szlovák kormány így beleegyezett az állami vasúttársaság átalakításába. Ez a járatok és vonalak megszüntetésén kívül számos elbocsátást is jelent. Ján Figel közlekedési miniszter szerint csak így lehet megmenteni az együttesen több mint egymilliárd eurós adóssággal rendelkező társaságokat a csődtől. (hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.