Francis Fukuyamát (58 éves) sehol, így Magyarországon sem kell különösebben bemutatni. A kelet-közép-európai rendszerváltások idején közölt esszéje, a később könyv formájában is megjelent A történelem vége hozta meg számára a világhírt. Egyetemi berkekben, konferenciákon egyre többet hallani új művéről, amely a politikai intézmények történetét vázolja fel az őskortól a francia forradalomig. Fukuyama lapunknak elmondja: részben Samuel Huntington 1968-as munkáját –Politikai rend változó társadalmakban – akarta „átírni”. Másfelől az a meggyőződés vezette: az eddigi elemzések túlságosan is a demokratikus átmenetekre összpontosítottak, és nem eléggé arra, hogyan alakultak ki a modern politikai rendet fenntartó intézmények, az állam, a jogállamiság, a demokratikus elszámoltathatóság. – A „színes” forradalmak Ukrajnában, Grúziában, Kirgizisztánban végül is csalódást keltettek, mert a kezdeti ellenzéki felbuzdulás után ezek az országok nem tudtak erős demokratikus intézményeket kialakítani – szemlélteti ezt aktuálpolitikai példán.

Fukuyama az európai abszolutizmus és az elszámoltatható kormány eredetével is foglalkozik: ehhez állított össze „esettanulmányokat” az angol, a francia, az orosz, a spanyol, valamint a magyar történelemből.

– A magyar eset nagyon érdekes. A hatalommal bíró elitek az Aranybullával (1222), az angol Magna Charta magyar megfelelőjével már elég korán alkotmányt kényszerítettek az uralkodóra, II. Andrásra. A király kezét ezután igencsak megkötötte, hogy megfelelni kényszerült ennek a társadalmi csoportnak. Részben ez vezetett később a mohácsi vereséghez (1526) is, hiszen az oligarchia megfosztotta a monarchiát az ország megvédéséhez szükséges forrásoktól. Annak példája ez, hogy – modern kifejezést kölcsönvéve – a jól szervezett civil társadalom nem elégséges a politikai szabadság kivívásához: egyensúlyra van szükség a társadalmi erők és az erős állam között – mondja a kaliforniai Stanford Egyetem professzora.

Önmagában az erős állam sem megoldás. „A kínaiak már több mint két évezreddel ezelőtt a központosított uralom nagyon minőségi szintjét érték el. Nem rendelkeznek ugyanakkor sem jogállamisággal, sem választások révén elszámoltatható kormánnyal. Ha belegondolunk a kínai történelembe, az ilyesfajta központosított bürokratikus diktatúra elérhet bizonyos dolgokat: gazdasági növekedést vagy stabilitást. Hosszú távon azonban a jogállamiság hiánya és az állami uralom kötöttségei ahhoz vezetnek, hogy egyszerre csak csődöt mond ez a modell. Kínában ezt nevezik a „rossz császár” problémájának, amelynek lényege: a szisztéma addig működik, amíg elég szerencsések ahhoz, hogy „jó vezetők” uralma alatt éljenek. De arra nincsen garancia, hogy ez mindig is így lesz. A nyugati típusú „fékek és egyensúlyok” rendszere hosszú távon sokkal jobb megoldást jelent” – állítja Fukuyama, úgy vélve: az eszmék szintjén legalábbis továbbra is a liberális demokrácia jelenti az egyetlen elfogadott uralmi formát a világban. „Ezt a kínaiak sem nagyon vonják kétségbe. A nagyobb kérdés azonban az, hogy hol tudják hatékony formában gyakorlatba ültetni ezt, illetve a demokratikus rendszerek olyan minőségű kormányzást eredményeznek-e, mint amilyet az emberek elvárnak tőle.”