Kommandósok rohama a cseh köztévében

A cseh katonai rendőrség felfegyverkezett kommandósai hatoltak be a múlt hét végén a cseh közszolgálati tévé (CT) székházába. Parancsnokuk ügyészi engedélyt felmutatva, szerinte államtitoknak minősülő dokumentumok kiadását követelte Karel Rozánektől.

Miután ezt a cseh hadsereg korrupciós ügyeit feltáró, oknyomozó tévés újságíró a médiatörvényre hivatkozva megtagadta, és nem volt hajlandó megnevezni informátorát sem, a kommandósok kitessékelték a dolgozószobájából. Onnan hosszas kutatás után három számítógépet, merevlemezeket és jegyzetfüzeteket vittek el, majd lezárták és lepecsételték a helyiséget.

Jirí Janecek, a CT vezérigazgatója a behatolást súlyos törvénysértésnek, a független sajtó megfélemlítésének nevezte, ezért feljelentést tett a legfelsőbb bíróságon. Petr Necas kormányfő a katonai rendőrség akcióját aránytalannak és meggondolatlannak minősítette. Ugyanígy nyilatkoztak a kormánypárti és az ellenzéki politikusok is. Ez utóbbiak Alexandr Vondra védelmi miniszter lemondását követelték.

Megkeresésünkre a tárcavezető közölte, hogy Vladimír Lozek, a katonai rendőrség parancsnoka előzőleg nem tájékoztatta őt arról, hogy mire készülnek, ezért az ügy lezárásáig felfüggesztette parancsnoki beosztásából.

A neves cseh oknyomozó tévériporter olyan aktákhoz jutott, amelyek állítólag Vlasta Parkanová volt védelmi miniszter korrupciós ügyeire derítettek fényt. A tárcavezető két éve visszautasította a gyanúsításokat, és rágalmazóként Miroslav Krejcík tábornokot, a katonai felderítés parancsnokát nevezte meg. Ő tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, ennek ellenére menesztették őt.

A cseh katonai rendőrség szerint olyan dokumentum is kikerült a minisztériumból, amely államtitoknak minősül. Ezt akarták visszaszerezni – közölte érdeklődésünkre Jan Cermák szóvivő. Több prágai lap úgy tudja, hogy a cseh újságíró olyan iratokhoz jutott, amelyek a jelenlegi cseh katonai vezetés korrupt ügyeit leplezheti le. Ezért rendelték el a példátlan akciót.

A cseh hadseregben számos korrupciógyanús ügy pattant ki. A prágai és a bécsi legfelsőbb ügyész közösen vizsgálja, hogy a cseh védelmi tárca miért fizetett harminc százalékkal többet a Pandur típusú páncélozott harcjárművekért a Steyr haditechnikai cégnek, mint az ugyanolyan harcászati eszközért a portugálok. A különbség nagy része prágai források szerint a pártkasszákba került. William Cabaniss, az Egyesült Államok volt prágai nagykövete, az amerikai tulajdonban lévő csehországi Tatra autógyár felügyelőtanácsának jelenlegi elnöke közölte: két éve a védelmi minisztérium államtitkára több millió dollárt kért a társaságtól, hogy a cég cseh állami megrendelésekhez juthasson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.