Az euró-képviselőknek egyébként joga van gyerekükkel részt venni az üléseken, bár ezzel még a családjukhoz közelebb élő francia vagy belga küldöttek sem éltek. Ronzulli előtt egy precedens volt: 2009 márciusában a dán Hanne Dahl egyenesen képviselői asztalára fektette rá szintén néhány hetes gyermekét, a mikrofon és a dossziék közé. „Jelképesen hoztam magammal lányomat, Vittoriát, azoknak a nőknek üzenve, akik küszködve egyeztetik anyaságukat a munkájukkal, szakmai ambícióikat családjukkal. E tekintetben nagyobb elkötelezettséget várok az európai intézmények részéről, élükön az Európai Parlamenttel” – magyarázta felszólalásában a kék kosztümkabátos Ronzulli képviselőnő, akinek mellkasán hordozókendőbe rejtett gyermek szuszogott.

Fél év elteltével visszaemlékezve azt mondta a Népszabadságnak, az egész parlament, nők és férfiak egyaránt szimpátiával fogadták a bébiakciót, politikai nézetüktől függetlenül. „Negatív komment nem akadt, még ha sokan csodálkoztak is a bátorságomon” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy még attól sem tartott, Vittoria esetleges sírása megzavarhatja az ülést. Nem történt volna baj, megnyugtatta volna és kész. „Most is úgy gondolom, hogy nincsen természetesebb és szívderítőbb látvány, mint egy anya és gyermeke, akár a játszótéren vannak, akár a parlamentben”.

Magától adódott tehát, hogy a nomen est omen, Győztesnek elnevezett leányka, Vittoria az idén januárban is megjelent az ülésteremben azon a szavazáson, mely húszhetes szülési szabadságot igyekezett adni az unióban élő és dolgozó nőknek. Hiába a gyerek, az indítvány megbukott. „Hatalmas hátralépés történt! Gyalázatos és rövidlátó döntést hozott a parlament. Évek óta folyik a vita arról, hogy a dolgozó nőket segíteni kell a gyerekvállalásban, nem taszítva ki ezért őket a munka világából, és amikor végre megszületik az ezt serkentő javaslat, akkor leszavazzák a költségekre hivatkozva. Elfogadhatatlan mentségnek tartom, hogy húsz hét anyaság túl drága lenne az államkasszáknak. Súlyos következményei lesznek a gazdasági válságtól már így is sújtott anyákon való takarékoskodásnak” – reagált Ronzulli a brit, belga, osztrák és szlovák ellenszavazatokra, hangoztatva, hogy nem adja fel.

Azon lobbizik, hogy a kérdés ismét napirendre kerüljön, és ebben a magyar uniós elnökség támogatására is számít. Célja, hogy az összes európai anya húsz, az apák kéthetes szülési szabadságot vehessenek ki, kiterjesztve ezt a nem házasságban élőkre és az örökbefogadókra is. Arra, hogy akkor munka vagy gyerek, Ronzulli így válaszolt: „Na, ezt a kérdést utálom a legjobban. Ennek feltevéséig nem is szabad eljutni: az európai társadalomnak kötelessége azt biztosítani, hogy senkinek se kelljen kényszerből választani családi élete és munkája között. Könnyítsük már meg végre a nők szabad döntési jogát”.

Ronzulli azt elismerte, hogy pozitív példát maga Olaszország sem tud mutatni. Európában az olasz nők között a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta (46 százalék), és az első gyermekük világra jövetele után az olasz nők majdnem fele otthagyja munkáját. A nagymama öreg, a bölcsi és a bébiszitter pedig többe kerül, mint a nők átlagos fizetése. „Sajnos, Olaszországban 2011-ben még az is előfordul, hogy a nő eltitkolja a terhességét is, észre ne vegyék, mert még a munkaadó zsarolni kezdi, és elveszítheti az állását. Ez barbárság!”.

Ami személyes megosztottságát illeti, munka és a család között, az idén 36 évesbourg vonalon ingázik lányával. Az örökös repülőzés azonban semmi ahhoz képest, amit az olasz paparazzik fotóztak: Ronzulli mama most télen még síelni is magával vitte kislányát. Vittoria az ölében ült a síliften is. „Engem megnyugtat, ha Vittoria velem van, és úgy érzem, ezzel ő is így van. A képviselői munka egész napomat megtölti, ő pedig túl kicsi ahhoz, hogy egyedül maradjon – tehát együtt megyünk dolgozni. Képviselői irodámban gyereksarkot alakítottam ki, és hétvégén csak vele és férjemmel, Renatóval vagyok”.

Az irodai szobabölcsit még kétezer elején az akkor szült olasz esélyegyenlőségi miniszter asszony,Stefania Prestigia como vezette be. Az olasz nők többsége azonban nem ennyire szerencsés. Állami, önkormányzati bölcsődébe lehetetlenség bejutni (a bevándorlók gyerekei töltik meg őket – panaszkodnak az olasz mamák); az egész napos magánbölcsőde havonta több mint ötszáz euróba kerülhet. Az olasz nők fizetési átlaga nem haladja meg a nettó ezret.

Tavaly ősszel hozta világra első gyermekét a római kormány oktatásügyi minisztere, Mariastella Gelmini is, akit várandósága, szülése, anyasága egy napra sem állított meg munkájában. Miközben a pedagógusok és diákok az utcán Gelmini oktatási reformja ellen tüntettek, az olasz anyák, védőnők, pszichológusok felelőtlenséggel, negatív példamutatással vádolták az íróasztalánál szoptató miniszter asszonyt, aki szintén 37 évesen lett mama.

Ronzulli ugyanennek az olasz nőgenerációnak a tagja. Csendőrpapa lányaként tizenöt évig a milánói Galeazzi kórházban dolgozott ápolónőként, szabadidejében Bangladesbe utazott önkéntes humanitá rius munkára. A hivatalos politikához 2009-ben csatlakozott, amikor Silvio Berlusconi pártja új arcokat, fiatal, diplomás nőket toborzott az európai választásokra. Így találta magát a strasbourgi parlamentben.

Nem a szépségemért választottak: százhatvan centi vagyok és nem szeretek szoknyát hordani – ezzel a kijelentésével vált ismertté hazájában Ronzulli, akit a gyermekével való európai szereplése sem tett az itáliai nők szószólójává. Vittoria parlamenti jelenésének tündéri fotóját az olasz lapok közölték, de édesanyját a mai napig az újságírók csakis a miniszterelnök nőügyeiről kérdeznék. A képviselőnő ezért nem veszi fel már hetek óta a mobilját, titkárán keresztül lehet csak megtalálni. Egy szót sem hajlandó mondani Berlusconiról, Rubyról és a kormányfő éjszakáit vidámító lányok hadáról. Inkább a nők elleni erőszakról indított kampányról beszél.

„A testem az enyém, és azt csinálok vele amit akarok” – kiabálták a hetvenes években az olasz ragazzék és signorák, akik az utóbbi évtizedben alig vonultak utcára. Az idén viszont újból sárga mimózát tűznek a hajukba és tüntetni fognak: jogaikért, méltóságukért, Berlusconi ellen, Berlusconi mellett, állásért, a férfiakétól elmaradó fizetési gyakorlat felszámolására, és cipelik magukkal kicsi és nagy gyerekeiket is, ahogyan Licia Ronzulli is tette.