Tévében hirdet reformokat a marokkói király

Reformokkal igyekszik csillapítani a jelek szerint az elmúlt hetekben kibontakozott elégedetlenségi hullámot a jemeni és a marokkói kormányzat. A Szaanában és Rabatban szinte egyidejűleg bejelentett intézkedések demokratikus változásokat ígérnek a két arab országban.

Miközben Jemen több városában kaotikus állapotok uralkodnak a rendőrök és az Ali Abdallah Száleh elnök távozását követelő tüntetők véres összecsapásai nyomán, a szorongatott helyzetben levő államfő a főváros egyik stadionjában tartott gyűlésen még ez évben új alkotmányt és népszavazást ígért híveinek. Ugyanakkor a 32 éve hatalmon levő Száleh megismételte: mindenképpen ki akarja tölteni 2013-ig szóló mandátumát. Az államfő közölte, hogy új alkotmányt dolgoz ki, amelyet még idén népszavazásra kíván bocsátani. Száleh a választási rendszer reformját is megígérte, továbbá hangoztatta, hogy erőfeszítéseket tesz egy nemzeti egységkormány létrehozására.

A jemeni ellenzék szerint Száleh elkésett a kezdeményezésével, de ezt ennek ellenére „tanulmányozásra érdemesnek” minősítette.

Az Észak-Afrika talán legstabilabb országának számító Marokkóban VI. Mohamed király a televíziót választotta reformcsomagja ismertetésére. A király most beszélt először a február 20-i tüntetések óta, amelyeken a főleg fiatalokból álló felvonulók mélyreható demokratikus átalakulást követeltek az országban. VI. Mohamed tévébeszédében „átfogó alkotmányos reformot” ígért, és bejelentette, hogy bizottságot nevez ki az alkotmány felülvizsgálatára. Szükségesnek mondta a személyi szabadságjogok bővítését és a végrehajtó hatalom hatáskörének növelését. Elképzelése szerint az új alkotmány értelmében már nem a király nevezné ki a miniszterelnököt, hanem a parlament. Az alaptörvényt referendumon kell majd jóváhagyni.

Abdelilah Benkirane, a parlamenti ellenzék vezére a beszéd után úgy nyilatkozott, hogy az „uralkodó pozitív választ adott a pártok és az ifjúság kéréseire”.

Mohamed Darif rabati politológus viszont felhívta a figyelmet: a király beszédéből nem következik, hogy Marokkó parlamentáris monarchiává alakulna át – inkább a végrehajtói hatalom egyfajta megosztásáról van szó az uralkodó és a törvényhozás által választott kormány között. Ugyanakkor az új alkotmány lépés lehet a régiók nagyobb autonómiája irányában is.

Az arab világon végigsöprő elégedetlenség jelei immár a Perzsa-öböl menti konzervatív államokra, Bahrein után Kuvaitra és Szaúd-Arábiára is átterjedhetnek. Ugyanis a pénteki imát követő tüntetésekre szólítottak fel internetes oldalakon a szaúdi királyságban is, amire eddig nem volt példa.

Kormányellenes tüntetés a dél-jemeni al-Habileenben
Kormányellenes tüntetés a dél-jemeni al-Habileenben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.