Guttenberg báró után jön Gio

A lemondott német védelmi miniszter, Karl Theodor zu Guttenberg plagizálási ügye felszította az osztrák professzorok vadászszenvedélyét is. A célkeresztbe Johannes Hahn, Ausztria első számú uniós embere, a regionális kérdésekért felelős EU-biztos került.

Hahnt nem először éri utol a plagizálás vádja. Az 54 esztendős, viselkedését illetően visszahúzódónak mondható politikus, aki előbb jogot, majd filozófiát tanult, 1987-ben írta meg doktori értekezését A filozófia mai perspektívái címmel.

Az osztrák Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezetében szocializálódott politikust, aki jó ideig Bécs város ÖVP-s frakcióját is vezette, 2007-ben érte utol a végzet, feltehetően azért, mert ő lett a tudományügyi minisztérium irányítója. Nyilván ezért vált érdekessé a doktorija, amelyről már akkor azt állították, hogy slamposan íródott, s olyan műveket, amelyekből korrekten idézett számos helyen, „magáévá tette” más fejezetekben. A vádakkal szemben a „Gio” becenévre hallgató politikus négy esztendeje külföldi, kvázi elfogulatlan szakértőt hívott segítségül a Zürichi Egyetemről, aki fel is mentette őt.

Herbert Hrachovec bécsi filozófusprofesszor, valamint a zöldek legradikálisabb bécsi politikusának számító Peter Pilz viszont egybehangzóan állítják: Hahn négy évvel ezelőtt átejtette az osztrák vizsgálódókat, a 282 oldalas doktori értekezésből csak egyes részeket küldött el a svájci szakértőknek. Pilz még azzal is meggyanúsítja a Brüsszelbe távozott politikust, hogy a svájci szakértőt lefizette. Gerhard Fröhlich linzi professzor szerint Hahn a tudományos dolgozata 90 százalékát egy az egyben emelte át, ezért parlamenti vizsgálatot kell indítani az ügyben. Hahn természetesen visszautasítja a vádakat, de tisztában van vele, hogy egykori tudományügyi miniszterként még csúnyább bukás várhat rá, mint Guttenberg báróra. Hétfő óta az osztrák nemzeti könyvtárban elérhetetlenné vált a biztos munkája, olvasható viszont a Plagi-pedi nevű internetes oldalon. Johannes Hahn 2009 végén nevető harmadikként, két erős versenytársat megelőzve került be a brüsszeli bizottságba. Úgy hírlik, hogy a helyére már többen készülnek.

Hahn brüsszeli székére már sokan pályáznak Ausztriában
Hahn brüsszeli székére már sokan pályáznak Ausztriában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.