Guantánamo: Obama csak hátrál

A Fehér Ház felújítja a katonai törvényszékeket és megerősíti egyes őrizetesek határozatlan idejű fogva tartását. Bizonytalan, mi lesz Kálid Sejk Mohamed, a magát a szeptember 11-i terrortámadások értelmi szerzőjének tartó fogoly sorsa.

„Bush elnök olyan börtönöket tart fent, amelyekbe anélkül zárnak be embereket, hogy valaha is megmondanák nekik, miért vannak ott, illetve mivel vádolják őket” – az akkor még szenátor Barack Obama három évvel ezelőtti szavait most a guantánamói fogolytábor ellenzői és pártolói is az amerikai elnök orra alá dörgölik. Hétfőn aláírt végrehajtási rendeletével ugyanis teljessé vált Obama – mégoly kényszerű – pálfordulása ahhoz képest, hogy 2009 elején, nyomban beiktatása után az ottani katonai törvényszékek felfüggesztéséről, illetve az emberjogi szégyenfoltként emlegetett Guantánamo (egy éven belüli) bezárásáról döntött. A Fehér Ház most felújítja a katonai bíráskodást és megerősíti egyes őrizetesek határozatlan idejű fogva tartását.

Obama ugyan továbbra is feladatának tartja, hogy lakatot tegyen a táborra, de meghajolt e realitások előtt: a kongreszszus korábban megakadályozta, hogy a jelenleg 172 foglyot vagy egy részüket is az Egyesült Államok területére szállítsák át, és vonhassák felelősségre. Sokukat hazaengedni (repatriálni) sem akarják, és a külföld befogadókészsége is, úgy tűnik, elérte határait. Teljesen bizonytalanná vált, mi lesz az „első számú közellenség”, a magát a szeptember 11-i terrortámadások értelmi szerzőjének tartó Kálid Sejk Mohamed sorsa. Őt az Obama-adminisztráció New Yorkban vonta volna felelősségre, de ebből várhatóan nem lesz semmi.

Bár kormányilletékesek szerint a most kialakítandó rendszer jogszerűbb lesz a Bushkorszakban alkalmazottnál, a fellebbezési lehetőségek az őrizetesek érdekeit szolgálják, a bejelentést Guantánamo ellenzői, valamint hívei, a terrorellenes küzdelem keményvonalasai is hasonlóan értékelik: Obama politikája legfeljebb paraszthajszálnyira különbözik már Bushétól. – Gyakorlatilag lehetetlen ennek alapján elképzelni, hogyan zárhatnák be Guantánamót. Alig több mint két év alatt az Obama-adminisztráció teljes hátraarcot hajtott végre – közölte Anthony Romero, az Amerikai Polgárjogi Unió ügyvezető igazgatója. –Megerősíti a Bush-féle politikát, miszerint kormányunknak az ellenségeskedés megszűntéig jogában áll veszélyes terroristákat fogva tartania – mondta a rendelettel egyetértően Peter King republikánus képviselő, aki a belbiztonsági bizottság fejeként meghallgatásokat kezd a héten az iszlám terrorizmusról. Bírálói szerint egy egész vallást akar pellengérre állítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.