Istent is beleírták a lengyelek
Az alkotmány gyakori témája a lengyel közbeszédnek. Talán épp azért, mert az ország népe büszke rá, hogy 1793. május 3-án az akkori szejm, azaz a nemesi országgyűlés követei korszerű alkotmányt fogadtak el. Május 3. nemzeti ünnep, pedig azóta igencsak gyakori volt az alaptörvény változtatása – már amikor létezett független lengyel állam. A legutóbbi alkotmányszöveget 1989-ben a rendszerváltással együtt kezdték fogalmazni, de még jó pár évig az 1952-es sztálinista szellemű és igen gyakran módosított szöveg szolgált alkotmányként.
A szabad választások következtében alapvető módosításokat léptettek életbe. A szejm 1992-ben döntötte el, hogy az új alaptörvényt a szejm és a szenátus tagjaiból álló alkotmányos nemzetgyűlés fogadja majd el, és népszavazásra is bocsátják. Alkotmányozó bizottságot hoztak létre még 1992-ben, amelyhez hét különböző tervezetet nyújtottak be pártok és társadalmi szervezetek. A szöveg 1997 elejére készült el. Az alkotmányozó nemzetgyűlés áprilisban 451 szavazattal 40 ellenében, hat tartózkodással fogadta el. A májusi népszavazáson az alkotmány a szavazatok 52,7 százalékát kapta meg. Az alaptörvény egységes és demokratikus, a társadalmi igazságosságra törekvő jogállamként írja le a Lengyel Köztársaságot.
Az alkotmánnyal kapcsolatban már a jogalkotás idején is számos vita folyt. Az utóbbi időben például felvetődik a kérdés, hogy összeegyeztethető-e az alaptörvénynek a család védelmére vonatkozó passzusa az egynemű párok házassága engedélyezésével. Ez az alkotmányozás idején még nem volt égető kérdés, de akkor is élénken vitáztak arról, „belekerüljön-e Isten a preambulumba”. Helyt kapott benne, amennyiben leszögezik az istenhívő és az ateista állampolgárok egyenrangúságát és a lengyel keresztény tradíciók fontosságát. Az alkotmány előszava hivatkozik a lengyel államiság történelmi elveire.
A lengyel alkotmányt a részletes és sok mindenre kiterjedő európai alaptörvények közé sorolják. A megfogalmazás idején érvényes elveket azonban fölülírta az ország EU-csatlakozása és ezzel annak elfogadása, hogy a közösségi jognak elsőbbsége van.
