A nagy cseh–szlovák írásjelháború

A néhai Csehszlovák Szocialista Köztársaságban nem sokkal a bársonyos forradalom után, 1989. november 29-én közfelkiáltással törölték az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepéről rendelkező, hírhedt negyedik cikkelyt. Fél évvel később már az alaptörvényben is rögzítették, hogy gyökeres átalakulások eredményeként megváltozott az ország elnevezése, és újak lettek az állami jelképek is.

Ekkor robbant ki a kötőjelháború. A csehek a Csehszlovákia, illetve a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság megnevezéshez ragaszkodtak, a szlovákok viszont csak a Cseh–Szlovák Szövetségi Köztársaságot voltak hajlandók elfogadni. Emiatt aztán saját államuk megnevezését másként írták a két országrészben.

Igaz, nem sokáig, mert a szlovákok egyre erőteljesebben törekedtek önálló államiságra. Miután a szövetségi elrendezés megőrzéséhez egy ideig még ragaszkodó csehek is hajlottak a békés kettéválásra, a gyorsítás érdekében a pozsonyi képviselőház 1992. július 17-én elfogadta a Szlovákia függetlenségét kinyilvánító kiáltványt. Václav Havel még aznap lemondott a szövetségi állam elnöki posztjáról. Egy hónap múlva pedig Brnóban Václav Klaus cseh és Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök aláírta a Csehszlovákia kettéválását rögzítő egyezményt.

Ekkor már a pozsonyi kormányfő vezetésével, valóságos rohammunkával készült Szlovákia alkotmánya, amelyet 1992. szeptember 1-jén hagytak jóvá, néhány szlovák és valamennyi akkori szlovákiai magyar képviselő ellenszavazatai ellenére. Klaus vezetésével pedig, több neves alkotmányjogász bevonásával Prágában hozzáláttak az 1993. január 1-jétől önálló Cseh Köztársaság alaptörvényének kimunkálásához, amit végül 1992. december 16-án fogadtak el.

A két dokumentum bevezető része lényegesen különbözik egymástól. A prágai preambulum: „Mi, a Cseh Köztársaság polgárai” meghatározással kezdődik – viszont ugyanez a pozsonyiban: „Mi, a szlovák nemzet” kinyilatkoztatással indul, és csupán több sorral lejjebb említik a „velünk együtt élő nemzetiséget”. Emiatt elsősorban a szlovákiai magyarok politikai képviselői tiltakoztak, és rámutattak arra, hogy a fi atal állam alkotmánya csak a szlovákságot minősíti állam alkotónak, a többi személyt saját hazájában másodrendű polgárrá fokozza le. Ezért immár csaknem két évtizede követelik a bevezető rész módosítását – mindmáig eredménytelenül, holott azóta kilencszer változtattak az alaptörvényen.

Mindkét bevezető rész emlékeztet az adott nemzet történelmi múltjára. A szlovák például a Nagy-Morva Birodalmat, illetve Cirill és Metód szellemi örökségét említi, viszont az ezeréves magyar királyságról, magyarok és szlovákok közös hazájáról említést sem tesz. A prágai alaptörvénybe Havel kérésére bekerült az is, hogy „Csehország világi állam és polgári közösség”. Nem szerepel utalás a keresztény hagyományokra a szlovák alkotmányban sem, holott az ország polgárainak többsége vallásos.

A cseh dokumentumot eddig hatszor módosították, főleg az EU- és a NATO-csatlakozás miatt. Érdekesség, hogy a cseh alaptörvény nem ismeri a népszavazás intézményét, ezért külön törvény kellett az ország uniós csatlakozásáról döntő referendumról. Szlovákiában viszont alkotmányos a referendum, amelyből eddig hetet hirdettek meg, de csak egy volt eredményes: ötven százaléknál nagyobb részvételi arányt csupán az ország EU-csatlakozásáról döntő népszavazáson jegyeztek fel.

Szlovákia függetlenségét ünneplik Pozsonyban, 1992-ben. Nem sokkal később elkészült az alkotmány is