Romániában sokan az udvarra járnak WC helyett

A román kormányzatok az elmúlt években nagy összegeket fektettek a víz- és csatornahálózatokba. Az eredmény azonban nem látszik, Brüsszelig semmiképp. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kimutatása szerint a román lakosság közel felének továbbra is a mosdótál jelenti a fürdőszobát. – Ilyenek a körülmények – tárja szét a karját egy középkorú asszony a Bukaresthez közeli faluban. A gesztusban benne van a beletörődés.

A Gfk. Intézet tavaly novemberben készített felmérésében a román lakosság több mint fele elégedetten nyilatkozott a lakhatási körülményeiről.

Víz- és csatornahálózatot Romániában nagyjából csak a városokban találni. A lakosság fele falun él, ahol a közszolgáltatások nehezen fejlődnek vagy teljességgel hiányoznak. Az elmúlt negyed században évi egy százalékkal nőtt a vezetékes vízre csatlakoztatott háztartásban élők aránya – 55 százalékra. A csatornázás ritkább, itt a lefedettség mindössze 43 százalékos.

Ahol van vízvezeték, ott sem használják, vagy egyre kevésbé. Egy átlagos európai 300 liter vizet fogyaszt naponta, Romániában ez a szám 129 liter volt 2009-ben (tavaly a válság hatására napi 1,7 literrel csökkent). Annak ellenére, hogy a liberális-RMDSZ kormányzat utolsó éveiben 3600 kilométer vízvezetéket adtak át.

A ténylegesen elfogyasztott víz azonban nagyjából a fele a fenti mennyiségnek. A közszolgáltatásokat felügyelő országos ügynökség adatai szerint 2009-ben a vezetékes víz 45 százaléka a vezeték mellett folyt. A „veszteséget” (évi félmilliárd köbméter édesvizet) szintén a fogyasztók fizetik meg.

Vidéken sok helyen a fürdőszobát hetente egy alkalommal üzemelik be, az idősebbek illetlenségnek tartják a fürdőszobai vécé használatát, és továbbra is kijárnak az udvarra. Ahol elérhető a szolgáltatás, ott sem mindenki igényli. A Hargitával szomszédos Bákó megyében például a vízvezetékkel rendelkező települések lakói közül csupán 46 százalék csatlakozott rá a hálózatra; a többiek nem láttak okot a változtatásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.