Kínát elkerüli az arab tavasz

– Néhány külföldi média ugyan azt állítja, hogy az arab világban dúló zavargások átragadhatnak Kínára, egy ilyen összehasonlítás abszurd, és nem felel meg a tényeknek – jelentette ki Zhao Qizheng, a Pekingben tanácskozó Népi Gyűlés egyik szóvivője a nemzetközi sajtó előtt.

A China Daily vasárnapi cikke szerint a politikai tanácsos arra hivatkozott, hogy Kína a világgazdasági válság időszakában is gyorsan fejlődött, a szociális problémák – így az áremelkedések, a gazdagok és a szegények között egyre szélesedő jövedelmi szakadék – kezelésére a pekingi vezetés „megfelelő döntéseket” hozott, amelyek hatása mielőbb jelentkezik. Utalt Wen Jiabao kormányfő a Népi Gyűlés nyitányaként elmondott hétvégi beszédére, kiemelve, hogy az idén 10 millió államilag dotált lakást adnak át. A mostani ötéves tervidőszakban összesen 36 milliót, az elkövetkező négy évben pedig 45 millió új munkahelyet is teremtenek.

Wen Jiabao a Népi Gyűlés háromezer küldötte előtt a szociális stabilitás biztosítását tette az idei és egyben az ötéves terv központi feladatává, amelyhez szerinte csökkenteni kell az inflációt és a korrupciót. A megelőző évek két számjegyű GDP-növekedésével szemben az idei előirányzat „csak” 8 százalék, 2015-ig pedig átlagosan 7 százalék lesz. A világ második gazdasági hatalmává előrelépett ázsiai ország az eddig követett – a főleg az exporton és az állami beruházásokon alapuló – növekedési modellt kívánja módosítani a belső fogyasztás serkentésével a következő öt évben – derült ki a kormányfő szavaiból. – Javítani kell az emberek életét, elérni, hogy elégedettek legyenek munkájuk hozadékával, mert ez biztosítja a nyugalmat és a stabilitást – fejtegette Wen.

Az 1,3 milliárd lakosú országban évente sok tízezernyi tüntetést tartanak, elsősorban a helyi túlkapások, illegális földfoglalások, a vállalkozások visszaélései miatt. Ám az elégedetlenség eddig nem öltött politikai jelleget, a demonstrálók nem kérdőjelezik meg a központi vezetést, így a 80 millió tagot tömörítő Kínai Kommunista Párt hatalmát.

A biztonsági készültség mindazonáltal érezhetően fokozódott az utóbbi hetekben. Észak-amerikai kínai nyelvű weboldalakról már harmadik alkalommal szólították fel vasárnapi megmozdulásra a nagyvárosok lakóit. Érdemi tüntetésre most sem került sor, ám a rendőrségi jelenlét – a megelőző két hétvégéhez hasonlóan – érezhető volt Pekingben a központi Wangfujing sétálóutcában. A külföldi tudósítókat Li Honghai, a fővárosi kormányzat egyik vezető illetékese újra figyelmeztette: előzetes engedélyt kell kér niük, ha forgatni, interjút készíteni akarnának Peking központjában – írta az AP. Ez volt a válasz arra, hogy több riporter is tiltakozott, mert egy hete a biztonsági erők keményen léptek fel aWangfujing utcában, ahová tüntetésre hívott az internetes felhívás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.