Az Élysée után jön a bíróság

Jacques Chirac volt francia köztársasági elnök nem bújik állítólagos betegsége mögé, kész megjelenni ma kezdődő bírósági tárgyalásán s számot adni egyszerre két vád ügyében.

Igaz, a 2007-ben leköszönt elnök felesége kikelt a Journal du Dimanche ellen. A vasárnapi párizsi lap korábban hírül adta: a 78 éves Chirac Alzheimer-kórban szenved. Bernadette Chirac szerint ez hazugság. Férje kissé nehezen mozog, s időnként kihagy az emlékezete, de ez idős korával vagy korábbi enyhe agyvérzésével magyarázható.

Így semmi akadálya, hogy Jacques Chirac francia állampolgár eleget tegyen a bírósági idézésnek. A szituáció nemmindennapi: francia államfő még sosem állt még büntetőbíróság előtt. Hasonló helyzetben csak XVI. Lajos király, illetve Pétain marsall volt anno, de mindketten politikai okokból kerültek a vádlottak padjára – írta a neves publicista, Alain Duhamel. Chiracnak viszont – kétszeres kormányfőként, 1995–2007 közötti államfőként, Párizst 18 éven át irányító főpolgármesterként – sikkasztás miatt kell bíróság elé állni. Ha elítélnék, akár öt év börtönt és 75 ezer eurós bírságot kaphatna.

A két vizsgált ügy Chirac párizsi főpolgármesterségére nyúlik vissza. A vád szerint mindkét esetben fiktív állásokat hoztak létre a jelenlegi kormányzó párt elődje, az RPR munkatársai számára, akiket a párizsi önkormányzat közpénzekből fizetett. Az ügyben már született jogerős ítélet, csakhogy Chiracot államfőként mentelmi jog védte, így a felelősséget az RPR akkori főtitkára, Alain Juppé viselte. Juppé első fokon 18 hónap felfüggesztett börtönt kapott, és tíz évre eltiltották a közélettől. A büntetést mérsékelték, a jelenlegi külügyminiszter csak egy évre kényszerült visszavonulni.

Chirac felesége és lánya, Claude mindent elkövetett, hogy kimossák a családfőt a vádak alól, s ez – Bertrand Delanoe, Párizs szocialista főpolgármesterének hatékony közreműködésével – félig sikerült is. Az egyik ügyben a fővárosi önkormányzat 2,2 millió eurós kártérítés fejében visszavonta keresetét – írta Duhamel.

Jacques Chirac. Neje és lánya mindent megtett, hogy kimossák a vádak alól
Jacques Chirac. Neje és lánya mindent megtett, hogy kimossák a vádak alól
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.